Péter Szabó Szilvia tévéműsort kapott

Mit tettek a magyar sztárok a fürtjeikkel? A legnagyobb hajparák 2016-ban Nox Péter Szabó Szilvia trend
Vágólapra másolva!
A Duna Tv Család-barát című műsorában lesz látható.
Vágólapra másolva!

„Nemsokára a Duna Tv Család-barát című műsorában leszek társműsorvezető, ahol a sok érdekes téma mellett természetesen pár kulisszatitkot is elárulok majd a péntek esti dalpremieremmel kapcsolatban. Kezdjétek velem a napot! Ölellek Benneteket!" – írta oldalára.

Forrás: Instagram/szilvia_peter_szabo

A NOX-szal több zenei díjat, arany- és dupla platinalemezeket tudhat a magáénak. 2005-ben részt vettek az Eurovíziós Dalfesztiválon. 2011-ben Angliába költözött, majd később itthon kijött első szólólemeze. Tévés tapasztalata van, Pachmann Péterrel 2016-ban a Nagy Duettben szerepelt heteken át – olyan jól, hogy meg is nyerte a versengést.