Demcsák Zsuzsa Schobert Norbinak: Ne rontsd a helyzetedet

Demcsák Zsuzsa
Vágólapra másolva!
Kommentelők százai estek neki Schobert Norbinak, miután egy bejegyzésében azt próbálta bizonyítani, hogy a cukor és a kokain közt szinte nincs is különbség. Reggel a Mokkában magyarázkodott, "valóban egy kicsit rég volt már az általános iskolai kémia" – mondta.
Vágólapra másolva!

A TV2 reggeli műsorában beszélgetett Demcsák Zsuzsa a vegyjel fogalmába belezavarodott Schobert Norbival, aki próbálta megmagyarázni, hogy bár egy szót a Google miatt elrontott, lényegében neki van igaza.

Magyarázatát azzal kezdte, hogy ha beírjuk a keresőbe, hogy kokain, rögtön felkínálja a kokain vegyjele lehetőséget. "Elrontottam azt a szót, hogy vegyjele, de

A támadások nem estek jól neki, főleg azért, mert a hibát a figyelmeztetések után rögtön javította.

Forrás: TV2

"Ha hiba nélkül írom ki, hogy a finomított cukor hasonlóan működik az agyban a kutatások szerint, mint a drog, a kokain, akkor ez az információ senkihez nem jut el. Lehet, hogy most sokan szórakozunk azon, hogy elrontottam egy szót, de az információ mindenkihez eljutott, ez most egy vitatéma" – magyarázta Demcsáknak, aki ennyit mondott: "Nyilván ez nincs így, Norbi, erről nem lehet vitatkozni."

Schobert szerint ez tudományosan megállapított tény, három egyetem három kutatására próbált hivatkozni, és próbálta Demcsákot behúzni a csőbe, amikor megkérdezte tőle, hogy volt-e kockás füzete,

a műsorvezető ekkor már rászólt, hogy ne rontsa tovább a helyzetét.

Érdemes megnézni a teljes beszélgetést.