Az X-Men-történetekből kinőtt Légió első epizódját már a Fox magyar adásán is láthattuk, az első tizenöt percet azonban már októberben levetítették a New York Comic Conon, fejvesztés terhe mellett. Az eseményen a sorozat alkotói és szereplői is megjelentek, meséltek néhány érdekességet a szériáról.

A Comic Con igazi nagy buli, így a New York-i Hammerstein Ballroomba szervezett panelbeszélgetésekre is jelmezben özönlöttek a résztvevők, még úgy is, hogy odakint szakadt az eső.

Bent sem volt komor a hangulat, a We Will Rock You-val és az Outcasttól a Hey Ya-val spannolták a közönséget a Légió bemutatója előtt, majd volt egy kis játék is, mindenki nyert valami ajándékot, aki meg tudta enni a homlokára helyezett kekszet anélkül, hogy használta volna a kezét.

Ez után figyelmeztették a nézőket, hogy a vetítés alatt ne fotózzanak, különben a családjuk sem fogja megtudni, hová tűntek – amit mi készséggel el is hittünk, miután

az óriási, többerkélyes vetítőtermet végig távcsővel pásztázta pár fekete öltönyös férfi. Majd elindult az őrület, a Légió vizuális kavalkádja, amihez hasonlót ritkán látni a sorozatgyártásban – a Fox magyar adásán ön is belenézhet, csütörtökönként 21 órakor megy ott a széria.

Aubrey Plaza élőben is vicces

A vetítés után felvonultak a színpadon a szereplők és az alkotók is, az Entertainment Weeklytől érkezett moderátornak, Tim Stacknek azonban nem volt könnyű dolga, hisz a nyilatkozók először a székeiket sem találták: Aubrey Plaza élőben is épp olyan őrültnek tűnt, mint a képernyőn, jobb híján a főszereplő, Dan Stevens ölébe ült.

A Légió csapata a színpadonForrás: Origo

A kis kavarodás után a Fargó-t is jegyző producer, Noah Hawley elmondta, mindig is nagyon bírta az X-Men-képregényeket, modernnek, a hasonló műveken túlmutatónak találta azokat. Lauren Shuler Donner executive producer pont ezt kereste, szerinte ilyen eredeti megvalósítással a tévében nem találkozni, ráadásul a történet egyszerre ríkat és nevettet, megtalálhat többféle közönséget.

A nyúlüreg van a vezeték végénForrás: Fox

Dan Stevens elmondta, neki a szerep jó gyakorlat és belső utazás volt – vele itt közöltünk külön interjút –, Aubrey Plaza pedig teljesen elszállt a karakterben, azt sem árulta el az őt faggató Stacknek, hogy a sorozatban mit hallgat az állandóan a fején hordott fülesen, szerinte a vezeték az Alice Csodaországban nyúlüregébe vezet.

Nemzeti kincs is megjelenik

Hawley szerint a tévé napjaink legfőbb médiuma, így nem volt kérdéses, hogy a színpadon óriási, általa nemzeti kincsnek tartott Bill Irwint is bevitte a sorozatba – bár a színész a pilotban pont nem volt látható, a karaktere a mutánsok egyik csoportjához tartozik, a főhőshöz hasonlóan különleges képességekkel rendelkezik.

Sydet nem lehet megérinteni, szerelmével így közlekednekForrás: Fox

A szereplők arról is meséltek, hogy milyen nehéz volt figyelniük arra, hogy soha ne érjenek a főhős szerelmét, Syd Barrettet játszó Rachel Kellerhez, a lánynak ugyanis a történet szerint olyan fóbiája van, hogy kerül minden érintést – ami a "szerelmi" jeleneteknél is okozott némi gondot.

És hogy a csajt miért hívják úgy, mint a Pink Floyd egyik alapítóját? Mert Hawley szerint a sorozatnak úgy kell kinéznie, ahogy a zenekar legendás lemeze, a The Dark Side of the Moon szól.

A Légió csütörtökönként 21 órától megy a Fox magyar adásán.