Bocsánatot kért kijelentése miatt a rusnyázós műsorvezető

2017.02.13. 11:24

Óriási botrányt kavart az Alföld TV műsorvezetője, Megyeri Csilla, aki nem mindennapi felkonfjával magára haragította a kommentelőket. Az eset után azt mondta, nem érdekli mások véleménye, most mégis úgy döntött, bocsánatot kér.

Előkerült néhány olyan felvétel az Alföld TV Púder című műsoróbál, ami miatt Megyeri Csillának magyarázkodnia kell.

A műsorvezető az egyik felkonfjában azt mondta: "Továbbá beszélgetni fogunk még vendégeimmel a szép nőkről, hogy miért is kreatívabbak és sikeresebbek ők, mint rusnyább társaink. Tartsanak velünk!" – a felvétel órák alatt bejárta a közösségi oldalakat, sok kritikát kapva.

A műsorvezető hétfő reggel a Mokkában kért bocsánatot. "Nyers és erős szót használtam, valóban nem gondoltam át, és elnézést kérek azoktól a hölgyektől, akik ezt magukra vették. Önhibámon kívül történt, nem akartam megbántani ezzel senkit. Valóban rosszul fogalmaztam, és nem akartam ezt. Aki ismer, tudja, hogy milyen ember vagyok" – mondta.

A műsor vendége volt a kislány és édesanyja is, akik a másik felkapott videóban szerepelnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK