Még két évig biztos lesz új Agymenők

People's Choice Awards 2013, Agymenők, Kaley Cuoco, Jim Parsons, Johnny Galecki
A teljes szereplőgárda 2013-ban a People’s Choice Awardson: Cuoco bal szélen, Parsons leghátul, Galecki jobb szélen
Vágólapra másolva!
Hamarosan lezárulnak a legnépszerűbb amerikai sitcomot érintő tárgyalások a CBS csatorna és a szériát gyártó Warner Bros. Television között, ami azt jelenti, hogy nemsokára újabb két évadra köthetnek szerződést a sztárokkal.
Vágólapra másolva!

jelentette be Leslie Moonves, a CBS elnök-vezérigazgatója. A bejelentés vélhetően sokakat megnyugtatott, hiszen legutóbb még arról szóltak a hírek, hogy a jelenleg futó, tizedik évad az utolsó, amire a sorozat színészeinek érvényes szerződése van – a csatorna és a gyártó cég közötti megállapodást véglegesítése után azonban semmi akadálya nem lesz szerződéseik meghosszabbításának.

A teljes szereplőgárda 2013-ban a People’s Choice Awardson: Cuoco bal szélen, Parsons leghátul, Galecki jobb szélen Forrás: Christopher Polk / Getty Images North America / AFP

Az új megegyezés is évadonként 24 epizódról szól majd, amit azért fontos kiemelni, mert korábban szó volt róla, hogy rövidebb legyen egy-egy szezon, mivel a sztárok más projektekben is részt szeretnének venni. Na nem mintha rászorulnának, hiszen továbbra is

részenként egymillió dollár körüli gázsiért állnak a kamerák elé.

Az öt főszereplő közül Jim Parsons, Johnny Galecki és Kaley Cuoco kap több pénzt, de Kunal Nayyar és Simon Helberg epizódonkénti keresete is éppen, hogy csak a hét számjegyű összeg alatt van. A gyártó cég ezenkívül Mayim Bialikkal és Melissa Rauchhal is szerződést akar újítani, hiszen a két színésznőnek is egyre nagyobb a szerepe az Agymenőkben.

Mayim Bialiknak (bal szélen) egyre nagyobb a szerepe Forrás: Comedy Central

A színészek azonban megérik a pénzüket, hiszen a velük forgatott sorozat indulása óta számaival rendszeresen kivívja a főműsoridőben vetített legnézettebb vígjátékszéria címet, sőt az elmúlt tíz év eredményei alapján az Agymenők számít a legjövedelmezőbb sitcomnak is:

eddig több mint egymilliárd dollárt hozott a készítőknek.

Nem csoda, hogy hamarosan előzménysorozat is készül hozzá – erről itt írtunk korábban.