Börtönbe került a Trónok harca színésze

Trónok harca
Trónok harca
Vágólapra másolva!
Stuart Hawkings korábban a népszerű fantasysorozat több epizódjában is dolgozott statisztaként. Most azért került rács mögé, mert folyamatosan terrorizálta volt élettársát, egyúttal azzal is megfenyegette a nőt, hogy lelövi.
Vágólapra másolva!

Hawkings azért akadt ki ennyire egykori szerelmére és gyermeke anyjára, mert megtudta, hogy az viszonyt kezdett egy rendőrtiszttel.

A férfit tettéért a múlt héten további 16 hónap börtönbüntetésre ítélték – a dolog pikantériája ugyanis, hogy Hawkings a zaklatást és a fenyegetést a rácsok mögül követte el, ahol azért ült (ezúttal már másodjára), mert megszegte a távoltartási végzést, amit az asszony kért ellene.

Az ítélet kihirdetésekor a bíró azzal indokolta döntését, hogy igaz ugyan, hogy a férfi már majdnem negyven, és korábban még sosem állt bíróság előtt, de a szakítástól olyan szélsőséges állapotba került, ami miatt meg kell védeni tőle áldozatát.

Trónok harca. A kép illusztráció! Forrás: HBO

Hawkings egyébként (aki amikor nem a Trónok harcában statisztál, tájkertészként dolgozik) csak pár napja szabadult a börtönből, amikor újra lefogták, így a fantasysorozat záró évadaiban vélhetően nem lesz benne.