Hirtelen 34 milliót bukott A Dal győztese, Pápai Joci

Pápai Joci az 50 milliós játszmában
Vágólapra másolva!
Pápai Joci és felesége játszottak Majka 50 milliós játszmájában, egy kérdésen 34 milliót buktak, és az is kiderült az énekesről, hogy nagy Szultána-rajongó.
Vágólapra másolva!

Az első kérdést sikeresen teljesítették, mind az 50 milliót egy válaszra tették, Pápai Anita jól tudta, hogy Hosszú Katinkának az edzője egyben a férje is. Az énekes ebben korántsem volt biztos, de hallgatott a feleségére, így jól nyitottak. A második kérdésben is a feleség volt a tájékozottabb, a négy lehetséges válasz közül azt kellett kitalálni, hogy melyik patak érinti Budapestet. Itt elveszett pár millió, de jól tippeltek Rákosra.

Pápai Joci az 50 milliós játszmában Forrás: TV2

Majkával egyébként jó barátok, a műsorvezető azért is hívta meg a műsorba, sok közös sztorit mesélt. Megtudtuk például, hogy Pápai Joci milyen rosszul tájékozódik, Majkához 15 éve GPS segítségével jut el, és ha együtt mennek valahova, három méternél távolabb nem mehet tőle az autójával, mert rögtön hívja, hogy nem látja, és el fog veszni.

A harmadik kérdésre 42 milliójuk maradt, és bár nagyon magabiztosan álltak neki (Joci már azt emlegette, hogy aranyhintóval mennek haza), végül elbizonytalanodtak abban, hogy melyik sztár adott eddig több koncertet Budapesten.

34 milliót vesztettek, annyira bíztak Rihannában,

de Robbie Williamsen is volt 8 millió, így mehettek tovább.

Jó volt a hangulat a stúdióban Forrás: TV2

"Én nem játszom tovább! Nem lehet feladni?" – kérdezte az énekes a nagy bukás után, de azért mentek tovább, egy KRESZ-kérdés következett. A veszélyt jelző táblákról tudták, hogy háromszög formájúak, így megmaradt a pénz, és a következő kérdés is könnyen ment nekik, a Szultána sorozatból kaptak kérdést, aminek az énekes nagy rajongója. "Kérjük vissza állandósra, mert csak kedden megy" – mondta, a szereplő nevében biztos volt.

Azt már nehezebb volt eldönteni, hogy a felsoroltak közül melyik állat él a legrövidebb ideig, kénytelenek voltak elosztani a pénzt: a sellőkagyló akár 500 éves is lehet, a rossz válasszal 3 milliót buktak, de 5 millió volt az afrikai elefánton, így mehettek tovább.

A hetedik kérdés úgy szólt, hogy a felsoroltak közül melyik festményen látható a legkevesebb emberi alak – nem ment nekik túl jól, végig tippeltek és kapkodtak, de jól jöttek ki belőle: az Esterházy Madonnán maradt végül 3 millió, ezzel mentek a döntőbe.

Leginkább egy újabb kérdésnek örültek volna a Szultánából,

de a Program szó alatt válaszként a Linux operációs rendszer és a Basic programnyelv szerepelt, a régebbit kellett kiválasztani. "A Linux végén az X szimpatikus" – érvelt Pápai Joci, a tipp azonban nem jött be, a döntőben buktak el, pénz nélkül mentek haza.