Erdélyi Timea és Szente Vajk szakítottak, de nem válnak el

Erdélyi Tímea Hacktion
Vágólapra másolva!
A színésznő és párja már egy ideje külön él, a váláson azonban nem gondolkodnak.
Vágólapra másolva!

A Barátok közt Tildájaként megismert Erdélyi Tímea, és a többek közt a Magyarország, szeretlek! című vetélkedőt is vezető színész-rendező két év után, 2012-ben házasodtak össze, de már egy ideje nem élnek együtt. A pár közösen hozta meg a döntést, ma is jóban vannak, de a válás túl macerás lenne, így nem is gondolkodnak rajta.

Fotó: Bara Szilvia

"Nekem épp a házasságunk elején kezdett beindulni a munkám, rendezések, műsorvezetés, darabok írása. Ami az én saram abban, hogy ez így alakult, hogy a munkában nem fékezek. Timea személyisége olyan, hogy ezt a helyzetet sokáig nem tolerálja, és nem is tette" - mondta Szente a Blikknek.

Nehezítette a döntést, hogy szüleik boldog házasságban élnek, de a szakítást nem tudták elkerülni. "Sokáig meg akartunk ennek felelni, de rá kellett jönnünk, hogy egyszerűbb és boldogabb lesz az életünk, ha nem egy minta szerint próbálunk élni.