Félmilliót adott a Való Világ-szereplőnek, hogy ne zargassa többet

Való Világ, Soma
Vágólapra másolva!
A Való Világ powered by Big Brother győztese egymillió forintot adott nyereményéből két egykori villatársnak.
Vágólapra másolva!

VV Soma a reality fináléjában ígérte meg Ginának és Vivinek, hogy ha nyer, egymillió forintot szétoszt köztük, az ígéretét betartotta, de nehezen vált meg a pénztől.

"Amikor odaadtam a pénzt, egy világ dőlt össze bennem. Most is sír a szívem, mikor megláttam az SMS-t, hogy annyival kevesebb van a számlámon. Igyekszem spórolni, az eddigi nyereményből mindössze 30 ezer forintot költöttem el" – mondta a Blikknek. A nyereményhez nem akar nyúlni, a fizetéséből él, de mint mesélte, a lányok folyamatosan keresték, hogy adja már oda a részüket.

Forrás: RTLII

"Gina már nagyon sürgetett, mindennap rám írt, hogy mikor adom oda, mert szeretne albérletbe költözni, és ahhoz kell a pénz. Azért is adtam oda ilyen gyorsan, mert úgy éreztem, nekem már megér félmilliót az, hogy ne írjon többet" – mondta a lapnak.