Nőcsábász, alkoholista törpe? Az pont jó lesz nekem!

Trónok harca
Vágólapra másolva!
Összegyűjtöttük a legjobb sztorikat, amiket kedvenc színészeink az elmúlt években elmeséltek arról, hogy is kapták meg világhírnevet hozó szerepüket a Trónok harcá-ban, azaz hogyan alakult a meghallgatásuk. Nem mindenkinek ment könnyen a dolog – kacsatánctól bevert szemig volt itt minden.
Vágólapra másolva!

Emilia Clarke kacsatáncba kezdett

A Daenerys Targaryent alakító színésznő 2014-ben Jimmy Fallon talkshow-jában mesélte el végül szerencsésen alakuló próbafelvétele történetét. „Nagyon sok volt az adrenalin. Nagyon ideges voltam, hiszen nagy dolognak számított ez a meghallgatás, nyilvánvalóan. Sokan ott voltak az HBO-tól.

Elég nyugtalan voltam, szóval miután megcsináltam az összes jelenetet, a végén megkértem őket, hogy csinálhatnék-e valami mást is. David Benioff pedig (a sorozat egyik ötletgazdája – a szerk.) azt javasolta, hogy táncoljak. Szóval azt tettem.

– mesélte a sztár.

Clarke sajnos nem rekonstruálja az eseményeket (csak a műsorvezető mutatja be jelzés értékkel, melyik is ez a tánc, hogy mindenki értse), de a fenti videót már csak azért is érdemes megnézni, mert láthatók benne képek a Khaleesinek öltözött Fallonról is.

Peter Dinklage először nem akarta elvállalni Tyrion szerepét

Egy 2014-es reddites „kérdezz-felelek!"-en a színész kifejtette, hogy először bizony voltak kétségei a Trónok harcával kapcsolatban.

Mondtam nekik, hogy nem igazán akarok hosszú szakállal és csúcsos cipőben rohangálni.

Forrás: Martin Sloan / NurPhoto / AFP

De biztosítottak róla, hogy ez a karakter és ez a világ egyáltalán nem erről szól. Meséltek az összetettségéről, arról, hogy Tyrion se nem hős, se nem gonosz figura, hogy egy igazi nőcsábász és alkoholista.

ecsetelte a sztár.

Sophie Turner csak buliból ment el a meghallgatásra

„A drámaoktatóm vitt bele ebbe az egészbe, egy csapat barátommal együtt. Rávett, hogy közösen csináljuk meg.

– elevenítette fel emlékeit a Sansát alakító fiatal színésznő egy 2016-os podcastben, amit a The Hollywood Reporter készített vele.

Forrás: HBO

„Kiválasztott többünket is, és azt mondta, srácok, el kell mennetek erre a meghallgatásra, mert alkalmasak vagytok rá. Ebédszünetben nyomtuk le az egészet, és totál ki is ment a fejemből. Emlékszem, azt a jelenetet csináltam meg, amikor Sansa és Arya vitatkoznak valamin. Ami a pilotban is benne volt. Nagy buli volt az egész" – tette hozzá.

Na és a többiek? A folytatásért lapozzon!