Két év után szakított Lengyel Tamás és párja

RTL Klub Válótársak 2 forgatás RTL Klub, Válótársak 2 forgatás Lengyel Tamás
RTL Klub Válótársak 2 forgatás RTL Klub, Válótársak 2 forgatás Lengyel Tamás
Vágólapra másolva!
Lengyel Tamás nem szeret a magánéletéről mesélni, azt viszont megerősítette, hogy szakított párjával.
Vágólapra másolva!

A Blikk szerint a színész kapcsolata a közelmúltban ért véget, Lengyel Tamás két év után lett szingli. "Mint minden ember életében, az én életemben is vannak kapcsolatok, amelyek sajnos befejeződnek, de ezek részletei kizárólag rám és a volt barátnőmre tartoznak" - mondta a lapnak.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

A színész korábban sem beszélt szívesen párkapcsolatáról, az Origónak korábban így mesélt: "Megégettem magam egyszer, azóta próbálok elhatárolódni a bulvártól. Bár érzem, hogy a nyilatkozatokra szükség van, hisz a sorozatokra, filmekre, és színdarabokra így tudom felhívni a figyelmet, a hírüket minél több emberhez eljuttatni, de csak a szakmai életemről mesélek. Azt szívesen elmondom, hogy valakivel együtt élek, jó nekünk, és pont, kész, semmi többet."

Lengyel Tamás jelenleg A mi kis falunk szereplőjeként van képernyőn, de láthatták a nézők a Válótársak és a Kossuthkifli epizódjaiban is, valamint több színházi szerepben - a napokban Jászai Mari-díjjal jutalmazták munkásságát.