Árpa Attila nem készül szexre az első randin

Árpa Attila
Vágólapra másolva!
Divattanácsokat is adott a színész Lakatos Márk műsorában.
Vágólapra másolva!

Első randevúiról vallott a VIASAT3-on Árpa Attila. A színész-producer a Stíluspárbaj Lakatos Márkkal című műsor vendégeként a róla kialakult nőcsábász képről is beszélt: „Negyven felett megnyugodtam. Persze volt olyan időszak, amikor sokat randiztam és ki is használtam, hogy tetszeni akartak nekem a nők. Ez azonban már régen volt" - jelezte.

Fotó: VIASAT3 / Haas Róbert

A színész, aki a Lakatos Márk műsorában szereplő hölgyek szettjét pontozta, azt is elárulta, hogy általában abból indul ki, hogy nem történik semmi komoly az első randin, ezért a hétköznapi viseletet részesíti előnyben. Ha a partnere túl kihívó öltözékben jelenik meg, azzal biztosan nem szerez nála jó pontokat.

És hogy mi számára az ideális helyszín az első találkozáshoz? „Lehet akár egy kávézó napközben, vagy este egy színház, esetleg egy séta a Gellérthegyen. Próbáltam mindig a nőkhöz szabni, hogy mi az, ami nekik is tetszene" – tette hozzá Árpa.

Fotó: VIASAT3 / Haas Róbert

Stíluspárbaj Lakatos Márkkal hétfőtől péntekig minden este a VIASAT3 csatornán látható.