Új szerepben az Így jártam anyátokkal sztárja

Neil Patrick Harris, Így jártam anyátokkal, Barney
Vágólapra másolva!
Kvízjátékot fog vezetni Neil Patrick Harris, az Így jártam anyátokkal című népszerű sitcom Barney Stinsonja. Az egykor a csajozógép figurát alakító színész most egy Genius Junior című műsor játékmestereként és executive producereként bizonyíthat.
Vágólapra másolva!

A Variety értesülései szerint az ifjúsági kvízjátékban tizenkét, három-három gyerekből álló csapat fog vetélkedni egymással – közülük választják ki a végén a Genius Junior (Junior Géniusz) címet kiérdemlő csoportot. A minimum öt körből álló vetélkedés során a gyerekeknek össze kell dolgozniuk, hogy meg tudják válaszolni a tudásukat tesztelő, széles körből válogatott kérdéseket.

Harrisnek biztos nem fog gondot okozni a játékmesteri feladat, hiszen korábban többször is tevékenykedett már műsorvezetőként: a Tony-gála sorozatos házigazdájaként például négy Emmy-díjat is nyert.

Neil Patrick Harris az Így jártam anyátokkalban Forrás: Comedy Central

De a sztár minden bizonnyal jól kijön majd a gyerekekkel is, hiszen neki magának is van két hatéves gyermeke, a Gideon és Harper nevű ikrek, akiket férjével (s egyúttal Így jártam anyátokkal-beli kollégájával), David Burtkával közösen nevel.

amely ráirányítja a figyelmet ezekre a kivételes gyerekekre, ugyanakkor a nézőket is arra készteti, hogy megtornáztassák a saját elméjüket. Az NBC nagyszerű otthona lesz a Genius Juniornak" – méltatta Neil Patrick Harris előzetesen a műsort és az azt sugárzó csatornát.