Nemet mondott az új Star Trekre egy régi szereplője

Worf klingon Star Trek
Vágólapra másolva!
Bár úgy volt, hogy Worf egykori alakítója, Michael Dorn is benne lesz a Star Trek: Discovery-ben, végül nem tudtak megegyezni vele a producerek.
Vágólapra másolva!

Michael Dorn visszamondta a szereplést a közelgő Star Trek-sorozatban, a Discovery-ben, hiába tárgyalt tavaly nyáron hosszasan a producerekkel – közölte a színész sajtósa.

Worf a Star Trekből Forrás: CBS

Worf egykori alakítója egyszerűen kevesellte a pénzt, amit ajánlottak neki, a bejelentésnél jelen lévő kritikus, Matt Palm szerint a producerek kevesebb mint 1 százalékát ígérték annak, amit a színész 2002-ben kapott, amikor a Star Trek: Nemezis-ben legutóbb megismételte a szerepét.

Michael Dorn maszk nélkül Forrás: AFP/2016 Getty Images/Jason Kempin

Dorn karaktere, egy klingon származású tiszt először a Star Trek: Az új nemzedék-ben jelent meg, a mostani verzióban a színész Worf egyik felmenőjét játszotta volna, miután előzménysorozatról van szó.