25 éve halt meg Benny Hill, aki a sírjában sem nyugodhatott

Benny Hill
Benny Hill Benny Hill Year: 1962 - [TV-Series 1962-1963] Benny Hill Writing credits Dave Freeman Year: writer -
Vágólapra másolva!
Épp 25 éve, 1992. április 20-án, tévézés közben, szívinfarktus következtében halt meg Benny Hill, az egyik legnagyobb angol tévés komikus. Szexistának és rasszistának is tartották kritikusai, de a fél világ szerette – viszont még békében sem nyugodhatott, mert a sírját feltörték, ékszerek után kutatva. Műsorait számos ország átvette, és itthon is hatással volt a tévés humorra.
Vágólapra másolva!

Alfred Hawthorn Hill, vagy ahogy a fél világ ismerte, Benny Hill 1924-ben született Southamptonban, és pont 25 évvel ezelőtt, 1992. április 20-án halt meg, egyedül, otthonában. A magyar nézők leginkább a The Benny Hill Show című, szkeccsekre épülő, humoros sorozata miatt ismerik, ennek több variációja volt: 1955-ben vette fel az elsőt, 1991-ben az utolsót, közben és azóta 140 ország tévétársaságai vették meg a vetítés jogát (más forrás szerint csak 96, de az is igen szép eredmény). Itthon nagy hatással volt a Gálvölgyi Show-ra.

Azt írtuk, hogy otthonában halt meg, noha sokáig nem is volt neki saját, már milliomosként is inkább lakást bérelt London különböző pontjain. Autója sem volt, jogosítványt sem szerzett, és szülei visszafogottabb életvitelét örökölve sokszor inkább gyalogolt egy-két órát, de nem szállt taxiba. Ruhát ritkán vásárolt, olcsó ételeket vett a szupermarketekben, az egyetlen dolog, amire költött, az a külföldi út volt.

A magánéletéről nem sokat mesélt, felesége nem volt, gyerekeiről a sajtó nem tud. Állítólag két nőnek is tett házassági ajánlatot, de egyik sem ment hozzá. Azt pletykálták róla, hogy meleg, de ha erről kérdezték, nevetve tagadott. Franciaországba járt sokat a világhírnév előtt, szerette az országot, és élvezte, hogy ott vígan buszozhat a tömeggel, senki nem ismeri fel.

1949-ben már tévézett

Apja és nagyapja is cirkuszi bohóc volt egy időben, így volt kitől örökölni a komédiázásra való hajlamot. Tejesemberként, sofőrként is dolgozott fiatalon, de a zenéhez is köze volt, dobolt, 1942-ben pedig besorozták, ott technikai érzékét kamatoztatta. A II. világháború után Jack Benny humorista iránti tiszteletből felvette annak vezetéknevét keresztnévnek, és érdeklődése a színpad felé fordult.

A televíziózás igazi beindulása előtt Hill rádiósként dolgozott,

majd 1949-ben tűnt fel először a képernyőn, a Hi There című műsorban. Érdekes lehet, hogy Magyarországon ekkor még sehol nem volt tévé, a műsorszolgáltatás is csak nyolc évvel később indult el.

Forrás: Getty Images

Az általunk is ismert, Henry McGee-vel, Bob Todd-dal, Jackie Wrighttal, Nicholas Parsonsszal, Jenny Lee-Wrighttal, Rita Webb-bel felálló The Benny Hill Show hozta meg számára az igazi hírnevet, ez a Thames Television produkciója volt 1969 és 1989 között, jóllehet, a show korábban más formában már jelentkezett a BBC-n is 1955 és 1968 között.

Forrás: Getty Images

Filmezett, más tévéműsorokban is feltűnt, lemezeket is kiadott, és olyan hírességek vallották magukat Hill rajongóinak, mint Charlie Chaplin vagy Michael Jackson – utóbbi meg is látogatta a humoristát a kórházban, mikor 1992 februárjában egy korábbi szívinfarktus után lábadozott.

Támadások, felmondás

Hillt gyakran vádolták azzal, hogy több szkeccsben ismétel korábbi jelenetfoszlányokat, azaz régebbi poénokat ültet új közegbe. A politikailag nem korrekt, más nációkat kifigurázó tréfákat, a nők viszonylag egyoldalú ábrázolását is felrótták Hillnek, így talán nem is volt nagy meglepetés, mikor a Thames felmondott neki.

Forrás: Getty Images

Hivatalosan az volt az ok, hogy a csatorna drágállta az egyes epizódok árát, valójában helyet akartak Mr. Beannek. 1989-ben történt ez: a nézettség nem volt olyan, mint korábban, és Hill 450 ezer fontért készített már egy-egy adást, ez pedig soknak számított akkoriban.

Forrás: Origo

A sztori szerint a Thames Television szórakoztató műsoraiért John Howard Davies felelt, a pozícióba egy évvel korábban érkező főnök behívta Benny Hillt, aki épp ünnepelt sztárként tért vissza a Cannes-i fesztiválról. A komikus azt hitte, hogy az újabb évad részleteiről beszélnek majd, de helyette inkább felmondtak neki. Igaz, hogy a korábbi bő 21 milliós brit nézettség leesett addigra 9,5 millióra, de így is világszerte sikeres exportcikk és nagy angol nevettető lett.

Holttestét napokig nem találták meg, a sírját kiásták - erről a 2. oldalon olvashat.