Istenkáromlásért felelhet az angol komikus

2017.05.07. 00:18

Stephen Fry angol színész-komikus egy 2015-ös, tévés interjúban mondott véleményéért kerülhet szembe a törvénnyel. Ha valóban bíróságra kerül az ügy, és bűnösnek mondják ki Fryt, 25 ezer eurót (körülbelül 8 millió forintot) kell fizetnie. 

Stephen Fry angol színész-komikust akár 25 ezer euróra is megbírságolhatják, ha valóban bebizonyosodik, hogy vétett az ír törvények ellen. Fry ugyanis még 2015-ben szerepelt az RTÉ-n, az ír országos tévécsatornán, ahol

istenről beszélt meglehetősen kevés tisztelettel.

Ez pedig azért lehet problémás, mert Írországban még 2009-ben hoztak egy törvényt, amely bünteti a blaszfémiát. Érdekes, hogy miért pont most, két év múlva vették elő az ügyet, de tény, hogy az ír rendőrség már vizsgálatot indított. Egyébként a törvény megszületése óta egyetlen esetet sem hoztak nyilvánosságra, ahol a blaszfémia vádjával bárkit is elítéltek volna. Valószínűleg pont ezért tartja szinte kizártnak a BBC egyik forrása, hogy Fryt elítéljék. 

A Meaning of Life ('Az élet értelme') című műsorban a riporter Gay Byrne azt kérdezte Frytól, hogy mit mondana istennek, ha úgy adódna, hogy találkozik vele a mennyország kapujában. Fry erre úgy kezdte, hogy „csontrák a gyerekeknél? Az hogy lehet?” Aztán így folytatta: „hogy mersz egy olyan világot teremteni, amiben annyi szenvedés van, amiért senki sem tehető felelőssé?” Aztán részletesen és lendületesen folytatta, szinte meg sem akadt egyetlen szónál sem. Olyanokat mondott, hogy „miért kellene tiszteletben tartanom

egy szeszélyes, kegyetlen és hülye istent,

aki olyan világot teremt, ami ennyi igazsgátalansággal és fájdalommal van tele”? Fry aztán azt is mondta, hogy világos, hogy ha isten teremtette ezt a világot, akkor mániákus és nagyon önző. Azt azért tudni kell Fryról, hogy elkötelezett ateista. Egyébként a magyar tévénézők leginkább a Dr. Csont-ból vagy a 24: Élj egy új napért-ból ismerhetik, de volt cameója a Futottak még-ben is.