Selena Gomez örömhírt jelentett be

Met Gala 2017, Selena Gomez
Selena Gomez a 2017. május 1-jén tartott New York-i Met gálán
Vágólapra másolva!
Eddig csak pletykáltak róla, immár hivatalossá vált: egészen biztosan lesz második évada a színész-énekesnő álomprojektjének, a sötét tónusú kamaszdrámának, a 13 Reasons Why című sorozatnak a Netflixen.
Vágólapra másolva!

– írta Gomez a rövid teaser mellé, amit Instagram-oldalán osztott meg a széria folytatásáról.

A valamikor 2018-ban érkező második évad az első szezonhoz hasonlóan 13 részből fog állni, és a Netflix közlése szerint Hannah Baker halálának utóhatásairól, illetve arról fog szólni, milyen utat járnak be társai a sokk utáni felépülésben.

Their story isn't over. Season 2 of #13ReasonsWhy is coming.

Selena Gomez (@selenagomez) által megosztott bejegyzés,

Selena Gomez továbbra is executive producerként fogja erősíteni a csapatot, és Brian Yorkey ötletgazda is marad a fedélzeten – utóbbi alkotó úgy nyilatkozott, biztosan visszatér a főhősnőt, Hannah-t alakító Katherine Langford is.

Mint arról korábban már írtunk, a Jay Asher magyarul Tizenhárom okom volt címmel olvasható regénye alapján készült sötét hangulatú széria egy öngyilkos tinilány története, aki iskolatársait, főként közülük tizenhármat okol depressziójáért és haláláért: ezeknek a fiataloknak hangfelvételeket küld szét, amelyeken elmondja, miért vetett véget az életének.