Egyre nagyobb a feszültség A Nagy Duett párosánál, össze is vesznek

A Nagy Duett, Sági Szilárd, Völgyesi Gabi
Vágólapra másolva!
Völgyesi Gabi és Sági Szilárd között A Nagy Duett alatt igazi barátság alakult ki, úgy érzik, a műsor után sem fog megszakadni köztük a kapcsolat. 
Vágólapra másolva!

Az énekesnő és duettpartnere sokat találkozik a próbákon kívül is, mint mondják, nagyon intenzív a kapcsolatuk.

Sági Szilárd azt mesélte a Mokkában, hogy már a műsor kezdete előtt elkezdtek több időt együtt tölteni, így sokkal könnyebben tudnak túllendülni az apróbb összezördüléseken.

Forrás: EVA/Eva

"Hétről hétre nehezebb, ez már nem játék, nagyon sok feszkó van, össze is veszünk. Mindenki feszült, úgyhogy ez nagyjából három másodpercig tart, aztán leülünk, és tanulunk és csináljuk. Ez az igazi barátság szerintem" – mondta a szakács.

A páros az egyéni produkció mellett Judyval és Erdei Zsolttal fog fellépni vasárnap este, mint mondják, irtózatosan sokat tanulnak, egy rapszámmal készülnek.