Nézze meg itt a legendás Mézga család eltitkolt folytatását!

2017.05.29. 19:50

Minden idők egyik legjobb, legtöbbet idézett és legtöbb nyelvre lefordított magyar rajzfilmsorozata, minden magyar felnőtt korú tévéző látott belőle több részt, és a nagy többség szerette is. A folytatás 12 évvel ezelőtt, 2005-ben sajnos zátonyra futott, tévébe már soha nem került. Most azonban itt megnézhető két rövid, 10 perces epizód, és szavazhat is a cikk alján!

 A folytatás első része még nem hoz sok izgalmat, a bő kilenc perc mindvégig a Mézga család lakásában játszódik, de legalább viszontlátjuk a kedvelt karaktereket hosszú évek után. A második epizódnak érdemes esélyt adni,  akkor is, ha az első nem tetszett, ott már alakul a cselekmény, van pár fordulat, és az is kiderül, hogy az alkotók Aladárt szánták a negyedik széria főszereplőjének is – így történt a Mézga Aladár különös kalandjai című évadban is, amely 1972-ben született a Pannónia Filmstúdióban. Beágyazni a videókat nem lehetett, de a képek alatti linkeken eléri a két epizódot. 

Forrás: Youtube

 

Forrás: Youtube

 

Forrás: Youtube
Forrás: Youtube

Az első részt itt, a másodikat pedig itt megnézheti. 

Ha pedig tesztelné a tudását, itt egy kiváló Mézga-kvíz!