Vége Csisztu Zsuzsa műsorának az ATV-n

Csisztu Zsuzsa: „Elképesztő erőkre bukkantam magamban, mert rákényszerített az élet”
Vágólapra másolva!
Az ATV vezetősége úgy határozott, nem hosszabbítják meg a szerződését, így Csisztu Zsuzsa pályafutása az ATV-nél véget érhet.
Vágólapra másolva!

Csisztu Zsuzsa munkája az ATV-nél véget érhet, ugyanis a Blikk szerint a csatorna már nem kér újabb részeket a realityből. A Csisztu24 című műsorral kapcsolatban az ATV nem nyilatkozik.

Fotó: Polyák Attila/Origo

"A Csisztu24 29 epizódjában 58 közismert hírességet láttam vendégül az elmúlt két évadban" - mondta erről a műsorvezető. "Még három epizód hátravan a tavaszi sorozatból, amelyben mások mellett olyan világklasszis sportolók is megszólalnak és vallanak őszintén az életükről, mint Besenyei Péter vagy Szécsi Zoltán, és persze nagyszerű színészek és művészek is, mint Esztergályos Cecilia, Gaál Noémi, Németh Kristóf és Kembe Sorell, akik elutaznak velem egy teljes napra, hogy őszintén meséljenek."

Mint korábban írtuk, a Csisztu24 forgatásán veszett össze Schobert Norbert és Csisztu Zsuzsa, de a feszült percek után még folytatódtak a felvételek. Erről itt olvashat.