Félelmetes Csuja Imre, sötétben váltott csók, vetkőzés az Egynyári kalandban

Egynyári kaland
Vágólapra másolva!
Az Egynyári kaland fiatal szereplői akkor is jól érezték magukat a forgatáson, ha épp nem forgott a kamera, az első évaddal ellentétben a másodikat melegebb, naposabb időben vették fel, a csapat pedig összeszokott a folytatásra. Schmidt Sára nehezen oldódott fel a vetkőzős jeleneteknél, de segítette, hogy már a közös munka előtt ismerte párját, Rubóczki Márkót. Ők és a Levit alakító Király Dániel mesélt élményeiről az Origónak.
Vágólapra másolva!

Kellett egy kis idő a feloldódáshoz

Rubóczki Márkó újra Bence szerepében tűnik fel a sorozatban, és bár meglepte, hogy lesz második évad, örült a folytatásnak. "Arról volt szó, hogy egyszeri munka lesz, ahogy a címből is kiderül, egy évadot terveztek belőle. Ezért lepett meg, mikor újra megkerestek, de nem volt kérdés, hogy mit válaszolok."

Forrás: Megafilm

"Úgy gondolom, jófajta próbálkozás nyitni a fiatalok felé, mivel már régóta nem volt ilyen ifjúsági sorozat. Igazi hazai, jó hangulatú történet, ami szép, mindenki által szeretett tájon játszódik, könnyű megkedvelni. Gyerekkoromban a családommal együtt rengeteget jártam Balatonfüredre, sokat nyaraltunk a tónál" - mesélte.

Schmidt Sára játssza a párját, korábbról már ismerték egymást. "Könnyebb volt, mintha egy vadidegen lett volna, mert az akadémián sokat találkoztunk régebben, alattam járt. Azóta tapasztaltunk és tanultunk egy-két dolgot arról, hogy hogyan kezeljük az ilyen szituációkat, úgyhogy megpróbáljuk minél könnyebben átlépni a gátlásokat, hogy jól menjen a munka."

nem áll távol tőlem, de igen furcsa ennyire intim pillanatokat belevenni a munkába. Egy idő után feloldódtam, és könnyen ment. Bencén, mint minden fiún, az első nagy szerelem sokat változatot, és a saját életemben is tapasztaltam, hogy egy nő mellett lehet valaki férfi. Ettől függetlenül Bence még nem az, de próbál fejlődni, próbálja a kapcsolatot terelgetni, de ugyanakkor neki is megvannak a hibái" - mondta.

Forrás: Megafilm

Az első évadot már áprilisban elkezdték forgatni, akkor sokszor gyűlt meg a bajuk a hideggel, a tavalyi, májusi forgatás kellemesebb volt. "A parton nem sokat voltam ezúttal, de így is volt kihívás bőven, például

Nagyon meg akartam felelni, óriási dolog volt vele játszani."

Minden nyarát a Balatonon töltötte

"Van egy olyan jelenet, mikor Bálint hazahozza Dórát, és a kapuban van még egy kis csók. Az volt a legnehezebb felvétel. Éjszaka vettük, és

Gyakorlatilag vagy háromszor, négyszer kellett megismételni, mert amint kiszálltak a kocsiból, elröhögték magukat" - idézte fel egyik kedvenc emlékét Király Dani, aki frissen érkezett a csapatba.

Egynyári kaland Forrás: Megafilm

A Balatonon sok időt töltött gyerekként, nem volt nyaralójuk a parton, de az ismerősök minden nyáron meghívták a családot. Karaktere, Levi, míg régóta tartó, komoly kapcsolatban van egy lánnyal, beleszeret Dórába – mint mesélte, ismerős ez az érzés számára is.

de ezek kivétel nélkül, mind plátóiak voltak. Nem mertem kezdeményezni, úgyhogy odáig sem jutottam el, mint Levente, nagyon félénk voltam."

Forrás: Megafilm

A forgatókönyvre Zomborácz Virág miatt mondott igent, úgy érezte, az ő neve garancia arra, hogy valami nagyon jó dolog fog készülni.

"Az ő személye vonzott be, sőt, már a castingra is azért mentem el, mert személyesen felhívott, hogy próbáljam meg. Nem csalódtam, nagyon jó volt együtt dolgozni. Ez a műfaj sosem volt a kedvencem, nem néztem ilyesmi sorozatokat, de annyira jó volt a hangulata az egésznek, hogy ebbe természetesen belenéztem."

Sokat változott a karaktere

Zsófi és Bence az első évadban már kerülgette egymást, a folytatásban pedig egy párként érkeztek a Balatonra.

"Az egyik legnagyobb változás az életében, hogy összejött Bencével, ez pedig sokat változtatott rajta. Az első szériában gyerekes civódás volt kettejük között, ami annyiban maradt meg, hogy most is vannak gondjaik, de már az együttélés jelenti a problémát."

Forrás: Megafilm

A közös jeleneteket élvezte, de nem ment könnyen az egymásra hangolódás.

Gondunk nem volt vele, megbirkóztunk a feladattal. Vetkőzős, csókolózós jelenetet felvenni egyébként nem könnyű, hiába mondják, hogy a színésznek ez a dolga, eleinte érhető módon furcsa érzés."

Forrás: Egynyári kaland

Különös visszanéznie magát, de hasznosnak találja, hogy a végeredményt tekintve sokat tanulhat abból, min tudna még javítani.

"Kíváncsi vagyok mindig, hogy mit sikerült összehoznom, de szőrszálhasogató vagyok. Nagyon kritikus vagyok magammal szemben, bele tudok kötni olyan dolgokba, ami a nézőnek valószínűleg fel se tűnik. Zsófi és köztem egyébként nem sok hasonlóság van, ő egy szigorúbb típus, én ennél sokkal többet nevetek, akár a problémás helyzeteken is."

Rá formálták a karaktert

Dobos Evelin az első évad forgatása alatt is sokszor gondolt rá, hogy milyen jó lenne a történetet folytatni, így nem igazán lepte meg, hogy újra a Balatonon dolgozhat a jól ismert stábbal, Walters Lili pedig új a csapatban, de könnyen beilleszkedett, a karakterét gyorsan megszerette, és annyira rá formálták Lucát, hogy még a vállsérülését is beleírták a történetbe - a két színésznő korábban itt mesélt az Origónak.