Szexi fehérneműben az új magyar sorozatsztár

2017.06.22. 11:10

A kép 2015-ös, Bajomi Nagy György és Hartai Petra látható rajta a Vitéz Mihály című komikus történelmi tragédiájának fotóspróbáján a szombathelyi Weöres Sándor Színházban.

Forrás: MTI/Büki László

Mint korábban írtuk, ősszel érkezik az RTL II-re egy új, saját gyártású telenovella, az Oltári Csajok. A sorozat stábját Kalamár Tamás vezeti, aki 17 évig a Barátok közt producere volt, az ország legnézettebb műsorává tette, producersége alatt több, mint 7000 epizódot gyártott le az ország egyik legsikeresebb napi sorozatából.

Esküvő és árulás

Az Oltári Csajok Budapesten játszódó, mai ihletésű romantikus telenovella amiben három fiatal lány – az Erdész nővérek – a boldogságot, a sikert és a szerelmet keresik. A három, vidékről a fővárosba költözött lány kalandjai és egy mesés esküvő lehetősége adja a történet gerincét. És még egy testvéri árulás is, ami már rögtön az első epizódban az egész család életét felforgatja.

Oltári csajok

Főbb szerepekben olyan színészeket láthatnak majd a nézők, akiket ehhez hasonló televíziós produkcióban még nem igazán találkozhattak. Az ősszel induló produkcióban feltűnik majd Horváth Anna, Hartai Petra, Michl Juli, Jaskó Bálint, Dér Zsolt, Ember Márk, Hűvösvölgyi Ildikó, Szabó Gabriella, Nagy Enikő, Tűzkő Sándor, Mohácsi Norbert, Fehér Adrienn, Ilyés Barnabás, Köleséri Sándor és Kanalas Dániel is.

Hartai Petrával - aki a Klipperekben is játszott - a Filmklub is foglalkozott, itt olvashat róla többet.