Szabályosan beleszeretett 12 éves védencébe a zsűritag

Vágólapra másolva!
A The Voice Kids-ben jelent meg egy 12 éves kisfiú, aki angyali hangon adta elő a One Direction egyik dalát, az egyik zsűritag azt mondta, beleszeretett egy pillanat alatt.
Vágólapra másolva!

Az itthon is látott The Voice gyerekekkel készülő változatában, vagyis a brit The Voice Kids-ben tűnt fel a 12 éves Devon, aki a One Direction egyik számával, a Story of My Life-fal szinte mindenkit elvarázsolt a színpadon.

A három zsűritag közül csak Danny Jones nem fordult meg a produkciójakor – ő egy kicsit többet akart volna hallani –, Pixie Lott és will.i.am azonban továbbjuttatta a fiút:

Különösen Pixie Lott volt lelkes, azt mondta, szabályosan beleszeretett a fiúba. "Szeretem a hangodat, annyira ártatlan, angyali, tiszta. Képzeljétek el, hova fejlődhet ez a hang, ha Devon egy kicsit idősebb lesz" – áradozott.

A The Black Eyed Peasből ismert will.i.am is alig hitte el, amit hallott, a nézők is lelkendeztek, nemcsak a stúdióban, de a közösségi oldalakon is – akárcsak ennél a produkciónál, amit egy 9 éves kislány adott elő az America's Got Talent-ben.