Jankovics Marcell nem szeretne ma fiatal rajzfilmes lenni

Jankovics Marcell interjú, portré
Vágólapra másolva!
III. Béláról Jankovics Marcell készített animációt a Médiatanács támogatásával, a Petőfi TV június 30-án, pénteken, 13.05-től mutatja be.
Vágólapra másolva!

„Én nagyon szerencsés időszakban kezdhettem el a pályámat. Nem szeretnék ma fiatal rajzfilmes lenni, de az biztos, hogy

Hozzáteszem, meglepő módon, mert attól féltem a rendszerváltáskor, hogy Ausztria vagy Svájc sorsára jutunk: kis országok, jelentéktelen rajzfilmgyártással. De magasról indultunk el, így nehezen tudott volna annyira lesüllyedni a színvonal, az én generációm léte is akadályozta a terület tönkremenetelét. De a lengyelek vagy a csehek például nem tartják magukat" - nyilatkozta.

Jankovics Marcell Fotó: Hajdú D. András [origo]

„Ez a terület, a keleti blokkban a szocializmus idején – nem a rendszer, de a kiemelt támogatás miatt – nagyszerű volt. Jobbak voltunk, mint Nyugat-Európa. A lengyelek, bolgárok, horvátok, csehek mind nagyon jók voltak abban az időszakban.

de teljesen logikus, hogy engem nem érdekel a jelen. Én már a múltban élek, ez a tevékenységemben is így van, most éppen Trianonról csinálok egy képeskönyvet. Amit én csinálok, nem a jövőről szól, hanem a múltról" – fejtegette a Médiatanács blogján. Bővebben itt olvashat róla és az új animációs filmről.