A műsorvezető csak nevetett azon, hogy lefejezéssel fenyegetik

2017.06.30. 18:58

Piers Morgan brit műsorvezető nem ijedt meg attól, hogy halálosan megfenyegették az Iszlám Állam nevében, még a nyelvtani hibát is kijavította a bejegyzésben.

„Le fog fejezni az Iszlám Állam” – írták a Twitteren Piers Morgan műsorvezetőnek, aki érdekes módon reagált: válaszolt az üzenetre, sőt kijavított benne egy nyelvtani hibát is.

A fenyegetést írók ugyanis a „You're going to be beheaded by ISIS”-t úgy kezdték, hogy „Your going to...”, ami nagyon szúrta Morgan szemét. Visszaírt a hiba miatt, mire a bejegyzés el is tűnt a Twitterről mesélte a műsorvezető a DigitalSpynak.

Piers MorganForrás: AFP/Leon Neal

Morgan azt is elmondta, nem ez volt az egyetlen halálos fenyegetés, amit kapott a Twitteren, de egyáltalán nem tart ezektől, szerinte veszélyesebbek azok az emberek, akik hallgatnak a tervükről.

Van azért persze, ami a műsorvezetőt is megrázza, éppen befejezte Killer Women című sorozatát, amelyhez amerikai börtönökben ülő női gyilkosokkal készített interjúkat – alanyai között nem egy pszichopata akadt, ami igencsak megrémítette Morgant.

Az újságíróból lett tévés jelenleg egyébként a Good Morning Britain című reggeli műsort vezeti, de az Egyesült Államokban is ment saját talkshow-ja Piers Morgan Live címmel, miközben a Britain's Got Talent-ben és az America's Got Talent-ben is zsűrizett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK