Eldőlt az ittasan bejelentkező riporter sorsa

Bencze Péter
Vágólapra másolva!
Az M1 szombat esti Híradójában ittasan jelentkezett be a riporter, Bencze Péter ma reggel a Duna TV Balatoni Nyár című műsorában árulta el, hogy mi történt pontosan, és mi lesz a sorsa.
Vágólapra másolva!

Az M1 riportere a Bajai Halfőző Fesztiválról élőben jelentkezett be, és eléggé akadozott a nyelve. Bencze Péter a Balatoni Nyárban mesélte el, hogy mi történt.

Forrás: Balatoni Nyár

„Nagyon meleg volt, a helyiek pedig elkezdtek kínálni bennünket helyi pálinkával. Nem akartam, de egyet elfogadtam. Elfelejtettem, hogy gyógyszereket vettem be.

A csatorna összes nézőjétől elnézést kérek, illetve Meszes Boglárkától, a stúdióban dolgozó kolléganőmtől is, aki akaratlan elszenvedője volt a helyzetnek, valamint az MTVA zászlója alatt dolgozó össze kollégámtól is elnézést kérek” - mondta Bencze Péter.

A riporter három hónapig nem fog szerepelni a műsorban, de marad a csatornánál.