Aggódhat a lányáért a szimpatikus sorozatgyilkos

Michael C. Hall, Dexter
Vágólapra másolva!
A Dexter egykori címszereplője, Michael C. Hall egy új sorozattal tér vissza a képernyőre.
Vágólapra másolva!

Dexter Morgan egykori alakítója, Michael C. Hall új munkát kapott a Netflixtől, a Safe című sorozatban fog szerepelni.

A Harlan Coben könyvén alapuló szériában Hall egy egyedülálló apukát fog játszani, aki két tinédzser lányt nevel egy zárt, védett közösségben – az egyik lány azonban kiszökik egy buliba, aminek nem lesz jó vége, gyilkosságra, eltűnésre lehet számítani.

Michael C. Hall a Dexter egyik promóképén Forrás: Showtime

A projektben a Sherlock-ban látott Amanda Abbington is közreműködik, a forgatókönyvet Daniel Brocklehurst jegyzi, neki köszönhetjük például a Shameless – Szégyentelenek eredeti, brit verzióját.

Michael C. Hall a Dexter után a Safe-fel tér vissza a képernyőre, 2013 óta csak a hangját hallhattuk a tévében, a Csillag kontra Gonosz Erők egyik szereplőjét szólaltatta meg. Annak idején az Origónak is nyilatkozott, az erről szóló anyagot itt találja.