Már az új névvel jelentkeznek hétfő reggel Sebestyén Balázsék

Reggeli Show, Rádió1
Vágólapra másolva!
Pénteken ment adásba utoljára Reggeli Show néven a Rádió 1 reggeli műsora, hétfőtől Sebestyén Balázsék nevet váltanak.
Vágólapra másolva!

A Sebestyén Balázs, Vadon János és Rákóczi Ferenc vezette műsor hétfőn már az új névvel köszönti a hallgatókat. A pénteki adásban Balázsék bejelentették, hogy utoljára ment adásba a műsor Reggeli Show néven, ám a pereskedést nem adják fel, fellebbeztek a múlt heti döntés ellen.

Forrás: Fb / reggeli show

"Úgy döntöttünk, hogy nevet változtunk, mert elegünk lett belőle, hogy a Reggeli Show és a Morning Show nevek körüli jogi procedúrát mások arra használják, hogy folyamatosan címlapokon szerepleljenek vele, és a mi hátunkon kapaszkodjanak felfelé.

de szeretnénk, ha nem erről szólnának a hírek folyamatosan. A hallgatók az elmúlt hetekben számtalan alkalommal írták nekünk, hogy nem egy névre kíváncsiak, hanem ránk, ezért határoztunk úgy, hogy az lesz a nevünk, ahogy most is emlegetnek bennünket:

a saját nevünket használjuk műsorkészítésre. Remélem, ez nem lesz magas labda a Balázsoknak, hogy bepereljenek" - nyilatkozta Sebestyén Balázs.

Nem használhatják a nevet

Mint korábban írtuk, a Fővárosi Törvényszék ideiglenes intézkedéssel eltiltja a Rádió 1-et a Reggeli Show műsornév használatától. Sebestyén Balázs és a Rádió 1 ellen a Class Fm indított pert, mert szerintük a Reggeli Show név az ő régi műsorukra, Morning Show-ra hasonlított.

A műsorvezető korábban azt mondta, hogy bár szerinte a Morning Show név használati joga őt illetné, bizonyos jogi okokból mégsem teheti meg, hogy így hívja új műsorát, ezért nevezték el azt Reggeli Show-nak.

Sebestyén Balázsékat a bíróság nem csak a rádióban tiltotta el a műsor nevének használatától, a közösségi oldalaikon sem szerepelhet a Morning Show, illetve a Reggeli Show, nem használhatják a Reggeli Show – a Morning Show Sztárjaival jelmondatot, valamint a sárga színű mosolygó fülhallgatós napocska ábrát sem tüntethetik fel a továbbiakban.