Gyermeket vár Szabó Zsófi

Dr.Life 7 kérdés az egészségről: Szabó Zsófi
Vágólapra másolva!
Első gyermekét várja Szabó Zsófi.
Vágólapra másolva!

A műsorvezető és férje nem bíztak abban, hogy természetes úton megfoganhat gyermekük, Szabó Zsófinál ugyanis inzulinrezisztenciát és endometriózist diagnosztizáltak korábban. Több mint egy éve próbálkoznak, már a lombikprojekt is szóba jött, mikor kiderült, hogy állapotos.

"Régóta tisztában voltam azzal, hogy nem fogok könnyen teherbe esni. Amikor Zsoltival már hónapok óta együtt voltunk, gyakorlatilag semmit sem tettünk a gyermekáldás ellen. Aztán eltelt egy vagy másfél év, és még mindig nem estem teherbe. Megbeszéltük a férjemmel, hogy egész nyáron pihenünk, kikapcsolódunk, és ősszel elindítjuk a lombikprojektet. Azzal nyugtattam magam, hogy ez biztos segítséget jelenthet, s el is engedtem az egészet. Abban a pillanatban, hogy nem görcsöltem ezen tovább, megtörtént a csoda" - mesélte a Storynak.

Csak egy rutinvizsgálat miatt ment orvoshoz, mikor kiderült, hogy kisbabájuk lesz.