Tom Hardy ott bukkan fel, ahol a legkevésbé számítana rá

Sticky, rajzfilmsorozat Tom Hardyval
Vágólapra másolva!
Tom Hardy egy újabb akció- vagy kalandfilm helyett a komédia világába kirándul, az internet nyomába ered a BBC új animációs sorozatában.
Vágólapra másolva!

Tom Hardy lesz az egyik főszereplője a BBC új animációs sorozatának, a Sticky-nek, amelyben négy főiskolás haver az internet nyomába ered, Londonnak ugyanis abban a kerületében, ahol laknak, teljesen elszáll a wi-fi, ők pedig elkezdenek veszettül unatkozni.

A másik három szereplőt Javone Prince, Kayvan Novak és Charlotte Riley személyesíti meg, az azonban egyelőre nem világos, hogy miként jelennek majd meg a produkcióban. A BBC ezt a zavarba ejtő fotót közölte, vagyis elképzelhető, hogy a színészeknek nem csak a hangjukat kell kölcsönözniük a rajzolt figuráknak:

Forrás: BBC

A Sticky egyébként csak egy a BBC frissen bejelentett vígjátéksorozatai közül, összesen tizenkét új szériára számíthatunk.

Jön még többek között az időutazós Tim Vine Travels Trough Time, amelyet a házigazdája úgy ír le, hogy "Doctor Who szójátékokkal"; a Static-ban Rob Beckettnek kell rájönnie, hogy a szülei már rég egy lakókocsiparkban élnek a kertváros helyett; a The Other One-ban két lánytestvér először találkozik; a Chinese Burn-ben három kínai lány mókázik Londonban.