Megelevenednek egy kedvelt rajzfilmsorozat figurái

A Jetson család
Vágólapra másolva!
Élő szereplőkkel forgatják újra A Jetson család című rajzfilmsorozatot, az ABC már megrendelte a pilotot.
Vágólapra másolva!

Jön A Jetson család élőszereplős változata, egy 100 év múlva játszódó családi vígjátéksorozatra számíthatunk.

A pilotot az ABC rendelte meg, a producerei Robert Zemeckis és Jack Rapke lesznek, íróként Gary Janetti jegyzi, aki korábban többek között a Family Guy-on és a Will és Grace-en is dolgozott.

Az eredeti Jetson család Forrás: ABC

A rajzfilmsorozat eredetileg 1962-63-ban ment, majd 1985-ben újra előszedték, első alkalommal mintegy a kőkorszakban játszódó Frédi és Béni ellenpárjaként futott, hiszen a 2060-as éveket mutatta be.

A széria sok technikai újítást megjósolt, bár lebegő házak és repülő autók még nem vesznek körül minket – lapostévéink és mozgójárdáink viszont már vannak, és a videokonferencia is bevett munkamódszer.