Pornóoldal venne meg egy elkaszált sorozatot

Sense8
Vágólapra másolva!
Ilyen se nagyon volt még a tévétörténetben, az elkaszált Sense8-et egy pornóoldal mentené meg.
Vágólapra másolva!

A Netflixnek két évad elég volt a Sense8-ből, már csak egy kétórás tévéfilm jön, amivel az alkotók lezárhatják a történetet – van azonban, aki megmentené a sorozatot, érdekes helyről jöhet a segítség.

Az XHamster nevű pornóoldal alelnöke, Alex Hawkins ugyanis egy nyílt levélben közölte, hogy átvennék a szériát, sőt a harmadik évadra nagyobb költségvetést is szabna, mint a Netflix az első kettőre.

A Sense8 egyik párja Forrás: Netflix

Az XHamster azért támogatná a projektet, mert többféle perverziót bemutat, és szerintük a szexualitásról való nyílt beszéd és a rendhagyó szexuális szokások mellett is kiáll.

A Sense8 alkotói egyébként Lana és Lilly Wachowski, akik Larry és Andy néven születtek, de ma már nőként élnek, lehet tehát mondanivalójuk a nem mindennapi szexuális normákról – az azonban még kérdés, hogy elfogadják-e az XHamster ajánlatát.