Csonka András: Egyre nehezebben viselem el, ha packáznak velem

2017.08.25. 21:29

Drágám, add az életed! vetélkedő műsorvezetőjeként láthatjuk újra Csonka Andrást a képernyőn augusztus 28-tól minden hétköznap este. Az erről szóló cikkek címeivel ellentétben, ő erre nem használná a „nagy visszatérés” kifejezést, mert azt mondja, el sem köszönt a nézőktől. Minden új lehetőséget ajándékként, új kihívásként fog fel az életében. Persze ő az „ország Bandikája”, de szívesen kipróbálná magát egy komolyabb hangvételű darabban, vagy egy monodrámában, és keresi az újabb slágert, amit egy ország dúdolhat.

Amikor a lapok arról számoltak be, hogy Ábel Anita mellett ön lesz a Drágám, add az életed! másik műsorvezetője, sokan azt írták: „Csonka András nagy visszatérése...” Ön is így fogja ezt fel? Nagy visszatérésnek?

Ha még lenne munkakönyvünk, benne a foglalkozásunkkal, akkor nekem az lenne beleírva, hogy színművész. Minden, ami a színjátszás mellett történik az életemben, egy nagy meglepetés, és én is rácsodálkozom, hogy milyen sínekre terel az élet.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A popzenére és a műsorvezetésre gondol?

Igen. Kicsit furcsa helyzet ez, mert színész vagyok, aki műsort is vezet. A főiskola alatt nem szerepelt ez a bakancslistámon, de örülök, hogy az életem része lett. Egyébként pont a TV2-ben kezdtem a műsorvezetést a Kifutóval, ami egy évig mentAzt követte 11 csodálatos éven át az RTL Reggelije. Ha úgy tetszik, valóban volt egy kis szünet, de nekem nem is tűnt fel. Szóval ezt nem a „nagy visszatérésnek” fogom fel, hiszen el sem búcsúztam.

Először jött a FEM3, ahol vendég műsorvezető volt, majd szeptembertől a Drágám, add az életed!

Így van. Megtisztelő volt és nagyon jól esett, amikor megkérdezték, hogy lenne-e kedvem beszállni ebbe a műsorba.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Milyen emlékezetes pillanatokat okoztak önnek a párok a forgatáson?

Érdekes volt, ahogyan egy ismert ember elképzel magáról valamit, és ezt megpróbálja közvetíteni a közönség felé. De ebben a játékban, ahol versenyhelyzet van, nem lehet napokig álarcot viselni, valamint tényleg bepillantást kapunk egy párkapcsolat milyenségbe.

Mi volt a legmeglepőbb, ami kiderült?

Az egyik párosnak nagyon fontos volt, hogy az egyik fél soha ne lássa nevetséges helyzetben a párját. Pedig róluk még én is azt gondoltam, hogy mindent bevállalnak.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ábel Anitával ott folytatták, ahol egy korábbi műsorban abbahagyták?

Anitával ezer éve ismerjük egymást. Milyen érdekes az élet, hogy ő kiskorában játszott színházban az édesapámmal, én pedig felnőttként sem. Szóval ugyanott nem folytattuk, hiszen ez egy új műsor, új közeg, de nagyon örülök, hogy az ő társa lehetek.

Az okozott bármiféle izgalmat, hogy ez nem egy reggeli, hanem egy esti műsor?

Nem lehet olyan dolgot mondani, ami nekem nem okoz izgalmat, lámpalázat. Ez sajnos egy tragédia az életemben. A főiskolán citromkarikákat rejtettem el a takarásban, hogyha kiszáradna a szám, akkor legyen mihez nyúlnom. A szájkiszáradás elmúlt, de a szereplések előtti kényszeres dolgok is. A Mary Poppins előtt például, állandóan áttáncolom a koreográfiát. Attól félek, hogyha egyszer nem csinálom meg, akkor elrontom. A műsorvezetésnél ez egyébként nincs meg. Ebben a műsorban pedig csak arra kell figyelnem, hogy nehogy azt mondjam a nézőknek este, hogy jó reggelt!

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Megfigyelte, hogy a korábbi évadokban hogyan vezényelték le az adást a férfi műsorvezetők Anita mellett?

A Drágám, add az életedben, az elődeim Majka és Tilla voltak. Mindkettőjüket nagyon szeretem, becsülöm és sokra tartom. Ha valaki azt várja tőlem, hogy olyan legyek, mint ők, az csalódni fog, mert nekem egész más a személyiségem. Majkával anno vezettünk közösen műsort és még a klipjében is szerepeltem. Tillával is jó barátok vagyunk, feleségével pedig szinte testvéri a kapcsolatom.

Honnan jött ez a barátság Krisztinával?

Több ez, mint barátság, tényleg olyan, mintha a testvérem lenne. Az édesanyja ismert szinkronrendező és általa ismertem meg a lányokat is. Nemcsak szeretem őket, de töretlen a bizalmam is bennük.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Mikor játszott utoljára kétszereplős darabban?

1995-ben, a Kapj el! című musicalben Xantus Barbarával. A Madách Kamara nyári szünetében adtuk elő húsz alkalommal, de akkora siker volt, hogy betették a teljes évadra.

Hiányzik? Ha lenne lehetősége játszana ilyen darabban?

Igen, de legszívesebben egy monodrámában próbálnám ki magam. Izgat, hogy képes vagyok-e úgy is lekötni az embereket. Ez önbizalom kérdése is. Ha egyszer megtalál a lehetőség, elfogadnám.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

És ha egy filmszereppel kínálnák meg?

Most rátapintott a lényegre. A mozi teljesen kimaradt az életemből, de még előttem az élet.

Mintha feszegetné a határait.

Nem így mondanám, de tény, hogy nem bánom, ha a korlátaimba ütközöm. Szeretném, ha a közönség megértené, hogy az életem sok mindenről szól. Voltak és lesznek kikacsintások, eddig alapvetően a vígjáték- és a musicalszerepek találtak meg.

„Az ország Bandikája”. Zavarja ez a beskatulyázás?

Nem! Alapvetően jó dolog, ugyanis azt jelenti, hogy történt valami az illető életében. Voltam Pici, a Família Kft.-ből. Voltam „Ding Dong Bandi"... Szóval nekem ezek a skatulyák már megvoltak, most jöjjön valami más. Nem hárítom másra a felelősséget! Sőt! Nagyon örülnék, ha találnék még egy olyan dalt, mint a Ding Dong, aminek akkora hatása van az emberekre. Egyetlen rádió sem játszotta, mégis egy ország ismeri.

És keresi azt a dalt?

Próbáltam és próbálom. De a világ is megváltozott. Amikor megjelent az említett slágerem, akkor még kazettán és CD-n hallgattuk a dalokat, ma már szinte mindkettő eltűnt.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Szabadúszóként dolgozik az Operettben, a Madáchban, a Játékszínben, Veresegyházán és a Karinthyban. Ott a tévé...

És mégis tele vagyok kételyekkel és aggodalommal.

Miért?

Soha nem voltam elégedett, akkor sem, amikor tényleg annak kellett volna lennem. Ilyen alkat vagyok. Mindig megtalálom azokat a pontokat, amelyeken el lehet kezdeni agyalni. Nem tudok hátradőlni, hogy milyen csodálatos minden. Ez nem baj, mert kell egy kis kétkedés.

Lehet, hogy túl sok kétkedés van az életében?

Elképzelhető. De ma szabadúszónak lenni, nem azt jelenti, mint 20 évvel ezelőtt. Amikor bekerültem a Família Kft.-be, a Vidám Színpaddal volt szerződésem. Viszont a kettő összeférhetetlen volt. Bodrogi Gyula volt az akkori igazgatóm, aki azt mondta, hogy fogadjam el a Famíliás szerződést és legyek szabadúszó, mert ő mindig ott lesz mögöttem és számíthatok rá. Az embernek kell egy ilyen mentor, hogy bátor döntést hozzon. Szóval a szabadúszásra rákényszerültem, és így maradtam.

Bánja?

Dehogy! Igénylem a szabadságot. Nehezen viselem a kötöttségeket a munkában és a magánéletben is.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

De a szabadúszás segít abban, hogy megmutassa, milyen sokoldalú, nem?

Igen, de nemcsak ez a fontos egy munkánál, hanem a „képzeld el, hogy...” feladatok is. Azok pedig nem mindig jönnek össze, és én nem akarok mindenáron színpadon állni.

Ez honnan jön?

Előttem ott van az édesapám példája. Amikor tízéves voltam ő hatvan, és abban a korszakában láttam a színpadon, amikor már kisebb szerepeket játszott, amikor először jött ki a közönség elé meghajolni. Én viszont, mint minden fiatal színész, fontos, jelentős szerepekre, karakterekre vágytam. Ez nem tiszteletlenség, vagy az alázat hiánya. Persze a színész sorsa kegyetlen. Csak nagyon kevés művésznek adatik meg, hogy úgy fejezze be a pályát, mint mondjuk Gábor Miklós, vagy Dajka Margit. Ezért vagyok kicsit szorongó. Azt érzem, hogy kellene még valami, amire támaszkodhatok, ami függetlenül a szórakoztatóipartól és a színháztól. A lényeg az, hogy a kiszolgáltatottság nagyon erős ezen a pályán. És ahogy az ember megy előre az időben, egyre nehezebben viseli el, ha packáznak vele.

Meddig tud tűrni?

Sajnos a végletekig. De önvédelemből, mert nem bírok vitatkozni, nem tudok olyan légkörben létezni, ahol feszültség van. Nem szeretem a konfliktusokat, ezért alkalmazkodom.

Ez nem jó.

Tudom, de szerencsére az életemben mindig ott van az a néhány barát, aki a bizalmasom, akire számíthatok. Az érdekes, hogy ők nagyrészt civilek. Nálam egyébként a csalódásnak csak egyszer van helye, utána már semmi nem folytatódhat úgy, mint előtte.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Aktívan jelen van a közösségi médiában. Szereti?

Azt szoktam mondani, hogy a kezemben van egy Forma 1-es autó, és matchboxozom vele. De ez engem nem érdekel, mert van egy lemaradásom, amit szeretnék behozni. Szóval én kezelem a Facebook-oldalamat, az Instagram-fiókomat. Mi kell még?

Na, ez egy kihívás!

Igen! És életemben először kijelenthetem, bátran és szomorúan egyben, hogy függővé váltam a telefontól és az alkalmazásoktól. Lájkvadász lettem, és ez őrület. Teljesen igaza van, minden szakembernek, aki ezt mondja. Ugyanis többnyire egy tündérországot közvetítenek magukról itt az emberek, de ettől még ugyanúgy megvannak a saját szívásaik az életükben. És ez leginkább a fiatalokra veszélyes, mert ehhez igazítják az értékrendjüket. Amit kint a Kardashian-lányok csinálnak, az itthon is megvan kicsiben. Én is követek néhány ilyen embert, de csak hergelem magam vele.

A neten megjelenő azonnali kritika és komment nem frusztrálja?

Szerintem először mindenkit megvisel. És mindegy, hogy angyallelkű, kedves műsorvezető vagy nagypofájú rocksztár vagy, akkor is meg fog találni az a pár kommentelő, aki igenis fájdalmat tud okozni. Az a tragédia, hogy ez a világ nagyon eldurvult, tele van indulattal, frusztráltsággal és irigységgel. Ilyenkor egyszerűen csak menekülni lehet a felnőttek világából, jó messzire.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK