Hatalmas összeget hagyott elúszni az Áll az alku játékosa

Gundel Takács Gábor, Áll az alku
Vágólapra másolva!
4,4 millióról bukott le 37 ezer 500 forintra - és ebből még lejön a nyereményadó.
Vágólapra másolva!
Forrás: tv2

Négy táska volt még benn, egy 75 ezres, egy 3 milliós, egy 5 milliós és egy 15 milliós, amikor a Ricsi nevű játékos egy megtisztelő, 4,4 milliós ajánlatot kapott a banktól, azaz a fiktív igazgató úrtól.

A srác helyében nagyon sokan megálltak volna, hiszen üres zsebbel érkezett a stúdióba, és ahhoz képest is igen korrekt összeg lett volna a 4,4 millió forint. Továbbment, vesztére, és percek alatt elveszítette a két nagyobb nyereményt, majd az újabb ajánlatra is nemet mondott.

Forrás: tv2

A 22-es táska sem hozott szerencsét neki, amelyet utoljára nyittatott ki, abban lapult a 3 milliós összeg, így szerény, harmatos 75 ezernél állt, amikor jött a végjáték.

Akkor a C jelűt választotta a már láthatóan letört, csalódott férfi, de szegény embert az ág is húzza – a plusz egymillió helyett megfeleződött kis nyereménye.