Különleges lánykérés tanúi lettek Sebestyén Balázsék

2017.08.31. 18:51

A Rádió 1 reggeli műsora Budapest egyik teréről jelentkezett élőben, az élő adásban álmokat váltottak valóra Sebestyén Balázsék.

Több, mint 1800 levél érkezett a Rádió 1 és a KLM játékára, amelynek fődíja egy észak-amerikai utazás volt. Sebestyén Balázsék olyan pályázókat vártak ma reggel a budapesti kitelepülésre, akiknek valamiért nagyon fontos, hogy eljussanak Amerikába.

Forrás: Rádió1

Volt olyan versenyző, aki édesapjának hálálta volna meg ezzel az úttal, hogy felnevelte, de olyan is, aki párja kezét akarta megkérni Las Vegasban. A Rádió 1 és a KLM közös játékának nyerteséről végül a szerencse döntött, és kiderült, nagyon jó helyre került a páros repülőjegy.

A győztes Valéria 18 évvel ezelőtt látta utoljára személyesen a nővérét, aki akkor költözött el Amerikába, ők ketten pedig kizárólag telefonon és interneten tartották a kapcsolatot.

"Mindkettőnknek van egy fia, akik még életükben nem találkoztak, így ez egyfajta családegyesítés is lesz" - mondta a győztes.

Forrás: Rádió1

De nem csak Valéria tört ki örömkönnyekben: az álomút-játék egy másik pályázója, Attila a repülőjegyekről ugyan lemaradt, de meglepetést okozott párjának és a műsorvezetőknek egyaránt. A férfi ugyanis úgy döntött, ha már nem tudja megkérni kedvese kezét Las Vegasban, ahogy tervezte, megteszi ezt több, mint egymillió hallgató előtt élő adásban. A válasz igen volt, így Balázsék egy rögtönzött eljegyzés tanúi lettek.

Forrás: Rádió1

Az adásban egyébként két amszterdami út is gazdára talált, a bevállalós játékosok, Éva és Csaba pedig a kitelepülés helyszínén, az Erzsébet téren találtak maguknak alkalmi utazópartnert, aki velük tart a nyereményutazásra.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK