Új műsorokkal és tehetségkutatóval indítja az őszt a Bartók Rádió

zeneiskola, zeneoktatás, Kodály-módszer, Kodály Zoltán
Vágólapra másolva!
A Bartók Rádió bejelentette őszi újdonságait: Kodály Zoltánra emlékezik egy sorozattal, két új műsort és egy tehetségkutatót indít.  
Vágólapra másolva!

A Bartók Rádió szeptember 4-től a 135 éve született és 50 éve elhunyt Kodály Zoltánra emlékezik az Évfordulók című műsorban, 11 részben járja körbe Kodály és a népzene, Kodály és Bartók, valamint Kodály és a pedagógia kapcsolatát, illetve mindazt a műfaji repertoárt, amelyben a zeneszerző otthonosan mozgott és alkotott. A műsorvezetők Becze Szilvia és Katona Márta lesznek.

Kodályra emlékeznek Forrás: AFP/Collection Roger-Viollet

Szintén szeptember 4-én indul a Bartókon a Cine-java című műsor, amely a filmtörténet legnagyobb klasszikusainak filmzenéjét tárja a hallgatók elé, Ottmár Dávid és Veisz Gábor tolmácsolásában.

László Ferenc eközben operamagazinnal jelentkezik, Prológ címmel induló műsora az opera műfaja előtt tisztelegve vezeti be a hallgatókat a dalművek, daljátékok és zenedrámák világába.

A Bartók műsorvezetői tehetségkutatót is indít az ősszel Mikrofonpróba címmel,

szeptember 22-ig várja a komolyzenéért rajongó 23 és 40 év közöttiek jelentkezését – fényképes önéletrajzzal és maximum 3 perces bemutatkozó hanganyaggal – a mikrofonproba@mtva.hu címen.

A tíz legjobb pályázó aztán a Bartók élő műsorfolyamában mérheti össze a tudását több fordulóban, közülük szakmai zsűri választja majd ki a döntőbe jutókat. A fináléban már a rádióhallgatók szavazhatnak arról, hogy ki legyen a győztes, aki fél évig még biztosan a Bartók csapatában maradhat.