Egy számítógépes program befejezte a Trónok harcát, fura eredménnyel

Trónok harca
Vágólapra másolva!
A rajongók régóta várják a Trónok harca alapjául szolgáló regénysorozat hatodik részét, egy számítógépes szakember most egy programmal íratta meg George R.R. Martin helyett.
Vágólapra másolva!

George R.R. Martin már évek óta ül a Trónok harca alapjául szolgáló regénysorozat hatodik darabján, a The Winds of Winter-en, a sorozat cselekménye amiatt is vált el nagyban a könyvekétől, mert az író nem tudott a széria ütemében dolgozni.

Egy rajongó, Zach Thoutt szoftvermérnök most egy számítógépes programot írt arra, hogy megírja Martin helyett a könyvet, öt fejezet már olvasható is az interneten, itt találja.

A Trónok harca kedvelt párosa Forrás: HBO

A mérnök a regénysorozat előző öt részét táplálta be a számítógépbe, a program ez alapján dolgozott, általában megjegyezve azt is, hogy melyik karakter halt már meg – csak Ned Starkot hozta vissza az élők sorába.

A tartalmi és nyelvi szépséghibák mellett a program egészen érdekes fordulatokat is kitalált, Varys például megmérgezte Daeneryst, Jaime pedig megölte Cerseit ebben a verzióban.