Néhány sztár nagyon megbánta, hogy valóságshow-ba fogott

Britney Spears, MTV Video Music Awards 2016
Vágólapra másolva!
Ozzy Osbourne-ék úttörő realityje, a 2002-ben indult The Osbournes óta rengeteg sztár engedte már be a kamerákat az otthonába, hogy így mutassa meg a nézőknek a mindennapjait. Pár esetben ez inkább rosszul sült el, nem egy celeb megbánta már, hogy saját valóságshow-ba fogott – lássuk, kik ők!
Vágólapra másolva!

Ozzy Osbourne

A The Osbournes egyik promóképe Forrás: MTV

Maga Ozzy is megbánta egykori műsorát, azért is tért vissza 2013-ban a Black Sabbathtal és egy új albummal, hogy felülírja realitysztár státusát, és ismét rocksztárként tekintsenek rá az emberek. "Persze hogy megbántam azt a kib*szott valóságshow-t. Nem akartam a kib*szott tévében lenni. Nem ezért lettem egy kib*szott rocksztár" – mondta akkor az NME-nek.

Katie Price

A korábban Jordan néven futó modell egy ideig Peter Andre felesége volt, ekkor vágtak bele közösen a Katie & Peter című realitybe, ami az Egyesült Királyságban szépen is ment, a közönség is megkedvelte a párt. Csakhogy közben a házasságuk tönkrement, a kamerák pedig végig forogtak.

Nem volt egészséges szerinte, hogy minden tettüket dokumentálták Forrás: AFP/2011 Getty Images/Larry Busacca

Price utólag azt kívánta, bárcsak ne teregették volna ki a problémáikat: "Nem tudom, mit gondoltam. Minden, amit csináltunk, dokumentálva volt a tévében és a magazinokban, ez pedig nagyon nem egészséges" – mondta.

Jessica Simpson

Nem volt jó ötlet friss házasként realitybe menni Forrás: Jamie McCarthy / Getty Images North America / AFP

Az énekesnőként és színésznőként is ismert Simpsonnak szintén tönkrement a házassága Nick Lacheyval, amiben a sztár szerint az is közrejátszott, hogy nem sokkal Osbourne-ék után beszálltak egy valóságshow-ba. 2003-ban csatlakoztak a már korábban is futó, friss házasokat bemutató Newlyweds-hez, Simpson azonban utólag úgy véli, a kamerák állandó jelenléte elmélyítette a problémáikat.

Hulk Hogan

Itt még együtt volt a család Forrás: NY Daily News via Getty Images/2006/Daily News, L.P. (New York)/New York Daily News Archive

Az erőember házassága is ráment a Hogan Knows Best című realityre, amelybe belerángatta a családját. Hulk Hogan utólag belátta, hiba volt azt gondolni, hogy majd a felesége és a gyerekei is annyira élvezni fogják a kamerák jelenlétét, mint ő. A lánya zenei karrierjének még csak-csak segített valamit a műsor, a fia azonban a műsor indulása után autóbalesetet okozott, amiben egy barátja is komolyan megsérült, neki kimondottan nehéz volt ezzel a kamerák előtt megbirkóznia.

Britney Spears

1,6 millió nézőt vesztett egy hónap alatt Forrás: Angela Weiss / AFP

Az énekesnő egyenesen karrierje legrosszabb lépésének nevezte, hogy 2005-ben belevágott a Britney and Kevin: Chaotic című realitybe, amelyben akkori férjével, Kevin Federline-nal közösen szerepelt. Az ő házasságuk sem húzta utána sokáig, de Spears nem emiatt haragszik akkori önmagára, hanem egyszerűen azért, mert a széria bűnrosszra sikeredett: 1,6 millió nézőt veszített egy hónap alatt, az ötödik epizód után el is tüntették a képernyőről, Britney karrierjét is jócskán megtépázta.

Van még ilyen eset, lapozzon!