Újra együtt Erdélyi Tímea és Szente Vajk

Erdélyi Tímea Hacktion
Vágólapra másolva!
Erdélyi Tímea és Szente Vajk több mint egy éve szakítottak, de állítólag újra együtt vannak.
Vágólapra másolva!

"A színházban mindenki tudja, hogy újból együtt vannak. Rég vége Vajk liezonjának, rájött, hogy Timi az igazi. A házasságuk nem volt tévedés. Mindig egymást szerették, és már azt is megtanulták, hogy a boldogságért tenni kell, nem máshol keresni. Vajk ma is sokat dolgozik, most volt premierje a Móricz Zsigmond Színházban, Sherlock Holmes A sátán kutyája címû darabot mutatták be. Azt azonban megtanulta, hogy a munka nem mehet a szerelem rovására" - írta a Bors egy informátorra hivatkozva.

Fotó: Bara Szilvia

A páros tavaly jelentette be, hogy külön folytatja, akkor azt mondták, a sok munka miatt nem jutott elég idejük egymásra, ez pedig a kapcsolat rovására ment.