Cipőevés, hereverés, szellentés: jól mennek a japán vetélkedők

japán gameshow
Vágólapra másolva!
A japán tévéműsorok, főként a vetélkedők egy igen sajátos színfoltját képezik a világ televíziós palettájának, nyugati szemmel sokszor bizarrnak, infantilisnek tűnnek, néha teljesen érthetetlenek is a számunkra. Nézzen bele, mivel szórakoztatják magukat mostanában a szigetország lakói!
Vágólapra másolva!

A japán tévére jellemző, hogy kevés nyugati műsorformátumot vesz át, a műveltségi vetélkedők közül egyedül a Legyen ön is milliomos! licencéért volt hajlandó fizetni, de más jellegű játékokat sem nagyon importál – az Áll az alku-ból például csak két rész ment le az országban.

Inkább

gyártják sorra a sajátos, nagyjából csak a helyiek számára érthető vetélkedőket,

amelyek nagy részének nincs más célja, mint hogy minél inkább előhozza a gyereket a játékosokból. A műsorok egészére jellemző infantilizmus mellett talán ennek tudható be az is, hogy sok versenyben a feladat elbukásával járó büntetés sem felnőtt jellegű: nem veszti el a pénzét az ember, nem esik ki a játékból, hanem, mondjuk, kap egy pofont, vagy kitépik az orrszőrét.

Az itthon is látott vetélkedők közül például a Kalandra fal! volt japán formátum (a fenti videón), ahol a versenyzők felé egy fal közelített, nekik pedig olyan testhelyzetet kellett felvenniük, hogy átférjenek a mindig más alakú résen – ha nem sikerült, akkor a fal betolta őket egy medencébe.

A közelgő Ninja Warrior is Japánból származik, de hasonló jellegű műsorból ma is megy több odakint, íme, pár bizarr produkció!

Lapozzon a fura videókért!