Mindent vitt a Ninja Warrior

ninja
Vágólapra másolva!
Október 16-án indult a TV2 nagyszabású show-ja, a Ninja Warrior Hungary. A játékosok emberfeletti teljesítményére rengetegen voltak kíváncsiak, ami a nézettségi listák csúcsára repítette a műsor nyitó adását.
Vágólapra másolva!

A TV2 őszi programkínálatának egyik legnagyobb szabású új műsora a tegnap debütált Ninja Warrior Hungary. Az IKO Műsorgyártó által készített produkció monumentális akadálypályáján való végighaladás kiemelkedő fizikai és mentális igénybevételt jelent minden egyes versenyző számára. A TV2 közleménye szerint a formátum magyar verziójának első adása kiemelkedő számokat produkált, mindhárom célcsoportban megnyerte műsorsávjának nézettségi versenyét.

Forrás: tv2

"A 18-59 és 18-49 közönséget vizsgálva hétfőn egyértelműen nem volt népszerűbb műsor a Ninja Warriornál, előbbiben a nézők 19,6%-a, utóbbiban 21,8%-uk izgulta végig az elszánt sportemberek elképesztő teljesítményét. A teljes lakosságban is remek eredményt ért el a show, több, mint 811 ezer néző követte figyelemmel a játékosok heroikus küzdelmét, míg az RTL Klub főzőműsora, a Konyhafőnök VIP-re ennél kevesebben kapcsoltak, összesen 694 ezer nézőt ültetett a képernyők elé" - áll a szövegben.

Forrás: tv2

Október 16-án nem csak a Ninja Warrior ért el piacvezető pozíciót, hanem a TV2 is. Teljes napon mindhárom kiemelt célcsoportban megverte legfőbb konkurensét - közölte a csatorna. A Ninja Warrior Hungary hétfő esténként, 19 órától látható.