Élő adásban lett rosszul a riporter

Élő adás, rosszul lett a világ legerősebb paprikájától a riporter
Vágólapra másolva!
A KWGN stábja élő adásban próbálta ki a világ egyik legerősebb paprikájából készített chipset, egyikük viszont annyira nem bírta, hogy kidobta a taccsot a stúdióban. Nézze meg, hogy járt szegény nő!
Vágólapra másolva!

A denveri KWGN Daybreak című műsorának házigazdái elfogadták a Paqui Chips kihívását, és élő adásban megkóstolták a cég One Chip Challenge nevű termékét, amely egy bizonyos paprikafajtából készült – történetesen a Carolina Reaperből, ami egy időben a világ legerősebb paprikájának számított.

Az öt riporter közül négy egészen jól viselte a kóstolást, az egyetlen nő azonban olyan rosszul lett, hogy kiadta a taccsot a stúdióban. Nézze csak!

Natalie Tysdal utólag elmondta, hogy egészen addig nem volt komolyabb baja, amíg a chipsre rá nem ivott a kávéjából: "Hánytam, nem kaptam levegőt, és mintha tűz jött volna ki a számon, az orromon és a füleimen" – írta.

A nő ez után megivott egy üveg vizet, egy pohár tejet, majd megevett egy kanálnyi mézet, és bekapott három rágót, de még mindig érezte a tüzet – ehhez képest már megkönnyebbülés volt a számára az erős fejfájás, ami nagyjából egy órával a chips elfogyasztása után jelentkezett.