Héder Barna távozik az M4 Sport éléről

Héder Barna interjú
Héder Barna interjú
Vágólapra másolva!
Héder Barna lemondott az M4 Sport csatornaigazgatói posztjáról, helyére az eddigi vezető szerkesztő, Székely Dávid kerül.
Vágólapra másolva!

November 1-jétől az M4 Sport korábbi vezető szerkesztője, Székely Dávid előlép csatornaigazgatóvá, a posztot eddig betöltő Héder Barna távozik a nemzeti sportadó éléről.

"A vállalt feladatot elvégeztem, szeretem az új kihívásokat, ezért kértem az M4 Sport csatornaigazgatói felmentésemet és egy kötetlenebb munkakör biztosítását. Most egy olyan időszak következik, amelyben a csatornának nem az én habitusomra, vezetési elképzeléseimre van szüksége" – mondta Héder, akit 2016 februárjában bíztak meg az M4 vezetésével.

Héder Barna interjú közben Fotó: Polyák Attila - Origo

Az MTVA vezérigazgatója, Vaszily Miklós megköszönte Hédernek az M4 élén végzett tevékenységét, egyúttal felkérte a szakembert, hogy a jövőben az ő nemzetközi sportjogi tanácsadójaként folytassa a munkáját.