Meghalt John Hillerman, a Magnum sztárja

Magnum
John Hillerman a legendás szerepében
Vágólapra másolva!
Nyolcvannégy éves korában elhunyt John Hillerman amerikai színész, aki Jonathan Higginst, a karót nyelt brit birtokfelügyelőt alakította a Magnum című detektívsorozatban.
Vágólapra másolva!

A színészt csütörtökön otthonában, a Texas állambeli Houstonban érte a halál - közölte a családja.

John Hillerman a legendás szerepében Forrás: AFP/Collection Christophel/CBS /Universal Television

Az 1980-as években Tom Selleck főszereplésével készült detektívsorozatot világszerte nagy sikerrel játszották a televíziók, és a mai napig rendszeresen ismétlik. A Hawaiin játszódó széria sznob birtokfelügyelőjének alakításáért John Hillerman megkapta a televíziós Oscar-díjként emlegetett Emmy-díjat, valamint a Golden Globe-díjat is.

A színész emellett olyan alkotásokban is feltűnt, mint a Kínai negyed, amelyet Roman Polanski rendezett 1974-ben. Mielőtt a vásznon és a televízióban szerepelt, évekig színházakban, a New York-i Broadwayn játszott. Az ezredfordulón vonult vissza, Hollywoodot maga mögött hagyva visszatért szűkebb hazájába, Texasba.