Mentő vitte el a magyar Ninja Warrior játékosát

Ninja Warrior
Vágólapra másolva!
Bokatöréssel végződött az utolsó feladat.
Vágólapra másolva!

A Ninja Warrior november 13-i adásában Szabó Péter is rajthoz állt a nehéz pályán: míg előtte sokan kiestek, vízbe hulltak, lepottyantak különféle szakaszon, ő majdnem végigvitte az emberpróbáló száz métert.

Forrás: tv2

A végén már csak a Nagy Fal állta útját, nekifutott, ujjaival meg is ragadta a magas emelvény tetejét, de visszacsúszott. Annyira szerencsétlenül, hogy

az esés során bokáját törte,

kis híján nyílt törés lett a vége. Pillanatokon belül érkezett orvos, és már intett is, hogy ne próbáljon felkelni: első látásra nyilvánvaló volt, hogy nagy a baj.

Forrás: TV2

Az ifjú nindzsajelölt csalódottan, vagy inkább dühösen konstatálta, hogy mehetett volna még egy kört, mivel a jobbak között végzett így is (valamivel két perc fölötti idővel), de súlyos sérülése miatt neki ennyi volt a 2017-es Ninja Warrior. Az ötödik elődöntő nélküle folytatódott, a fiút mentő szállította kórházba.