Megvan az X-Faktor idei győztese

X-Faktor döntősei
Vágólapra másolva!
Az X-Faktor döntőjére Gulyás Roland, Serena Rigacci és a Ricco&Claudia formáció maradt versenyben, közülük Gulyás esett ki először, az első körben rá szavazott a legkevesebb néző. Az idei évadot végül a Ricco&Claudia nyerte. 
Vágólapra másolva!

Az X-Faktor idei fináléját Gulyás Roland nyitotta, akit a múlt héten még kritizáltak a mentorok – most azonban állva tapsoltak neki, a Linkin Park-feldolgozását nagyon bírta a zsűri. Radics Gigi szerint száz százalékos volt, de a többiek is mind dicsérték, hogy mennyire kinyílt a színpadon.

Gáspár Laci "szívébe beleégett" a Ricco&Claudia párosa, ők folytatták a műsort. "Ez most már csak tényleg rajtunk áll" – lamentált Claudia, aki hétről hétre fejlődött a mentora szerint. Ők is állótapsot kaptak a zsűritől, ByeAlex szerint ilyen jól még soha nem énekeltek az élő adások során.

Serena Rigacci azon búslakodott, hogy milyen üres már a versenyzők háza, ByeAlex leadta neki a "last lesson"-t, majd jöhetett az ő produkciója is. Gáspár Laci volt a mentorok közül az egyetlen, aki nem állt fel tapsolni – szerinte rengeteg hiba volt az éneklésben, amivel a többiek egyáltalán nem értettek egyet, ByeAlexszel kis híján össze is verekedtek.

Serena Rigacci Forrás: RTL Klub

Az első kör végén a korábbi műsorvezető, a Celeb vagyok, ments ki innen! miatt már Afrikában tartózkodó Kiss Ramóna is bejelentkezett egy videoüzenetben, promózva kicsit az RTL Klub hétfőn induló műsorát – amelyhez házigazdaként hamarosan Puskás Peti is csatlakozik.

Megmutatták az aktuális állást fantomképekkel,

az első helyezett épp 41,64 százalékkal vezetett.

Duettekkel folytatódott a finálé, minden versenyző a mentorával lépett fel, szegény Puskás Peti üldögélt csak egyedül a zsűripult mögött. Elsőként Serena adta elő ByeAlexszel és a Slepp-pel Az én rózsám-at, küzdött is a magyar nyelvvel.

ByeAlex és mentoráltja Forrás: RTL Klub

"Remeg a miksim" – mondta ByeAlex a produkció után, majd Serena olaszul is adott egy kis ízelítőt a dalból, a Kiss Ramónát helyettesítő Istenes Bence nagy örömére.

Jött a Ricco&Claudia, valamint a Gáspár Laci Band a mentor És mégis forog a Föld című számával. "Reméltem, hogy eljutnak idáig, de nem ismertem még őket ennyire, nem tudtam, hogy ennyire jó emberek" – próbált a nézők érzelmeire hatni Gáspár.

Puskás Peti közben átült Radics Gigi székére, hogy az ő szemszögéből lássa a következő produkciót, a Vadonatúj érzés-t Gulyás Rolanddal kiegészülve. A versenyben lévő énekes hízelgett egy sort mentorának, aki szintén elégedett volt a fiú produkciójával.

Radics Gigi és Gulyás Roland Forrás: RTL Klub

Istenes Bence lezárta egy időre a szavazást, kiderült, hogy a nézők voksai alapján az idei X-Faktor harmadik helyezettje Gulyás Roland lett, az ő számára véget ért a műsor.

"Szerencsére úgy vágtam neki ennek a műsornak, hogy nem aggódtam, milyen helyezést érek el, ezért nem is vagyok annyira letörve" – mondta a tavaly már próbálkozó, de akkor jóval hamarabb kiesett énekes.

A harmadik helyezett: Gulyás Roland Forrás: RTL Klub

Gulyás távozása után a szavazatokat lenullázták, jöttek azok a párbajdalnak szánt számok, amelyeket korábban végül nem kellett elénekelniük a versenyzőknek. Serena előadásától, pontosabban annak felépítésétől Radics Gigi nagyon félt, de aztán libabőrös lett tőle, Puskás Petit is meghatotta a produkció.

"Ez most az állva tapsolás estéje" – mondta ByeAlex a Ricco&Claudia fellépése után, még az ő figyelmét is végig lekötötték, pedig ő már az első daluknál úgy érezte, hogy hallotta az összes többit is. "Egyszerűen csodálatos volt ez a pillanat" – kontrázott Puskás Peti, Radics Gigi pedig – mentoráltja kiesése után – kijelentette, hogy a Ricco&Claudiának kell megnyernie az idei X-Faktor-t.

Ma este voltak a legjobbak a mentorok szerint Forrás: RTL Klub

"Nagyon izgalmas pillanatok várnak ránk" – vetítette elő a hátralévő szakaszt Istenes, ami után a Ricco&Claudia lépett színpadra, nekik most az X-Faktor-ról szól az életük, tudtuk meg a duó női tagjától. Magyar nyelvű számmal, Gáspár Laci szerzeményével jöttek, Radics Gigi szerint sok mindent megmutattak magukból, Puskás Peti viszont úgy vélte, ez inkább "jó" produkció volt "átütő" helyett. Gáspárnak mindennel együtt nagyon tetszett, amit a dalával műveltek.

Serena következett, aki ByeAlex szerint a jövőt képviseli, a műsor során cseperedett fel. Borzasztóan illik hozzá a popzene Puskás Peti szerint, Gáspár Laci viszont úgy érezte, az énekesnő folyton küzdött a mély hangokkal. ByeAlex megint megvédte a tanítványát, újfent volt egy kis vita, feszültség.

Mi az, ami a legjobban fog hiányozni, kérdezte Istenes Serenát, a "szímpad", felelte a magyarul nehézkesen beszélő lány többszöri nekifutás után. A finalisták innentől kezdve már semmit nem tehettek a győzelemért, a nézők kezében volt a döntés – a végéig azonban még nekik is meg kellett hallgatniuk a tavalyi nyertes, Opitz Barbi produkcióját, majd a tizenkét idei x-faktoros közös dalát.

A két előadás között Istenes Bence lezárta a szavazást, majd a végén csinált egy szelfit is az előadókkal "Raminak" meg az "Instára". Gáspár Lacinak az egész este izgalmas volt, a szívére vette, ByeAlex úgy érezte, egy nagyon izgalmas évadot tudhattak maguk mögött. Radics Gigi nagyon büszke volt a fiaira és az egész műsorra, Puskás Peti úgy vélte, mindhárom döntős megérdemelte a nézők figyelmét.

A magyar X-Faktor hetedik évadját végül a Ricco&Claudia nyerte.

Szavazzon!

Ön szerint a Ricco&Claudia megérdemelte a győzelmet?