Trabanttal mentek Pestről Egerbe, és ezt amerikaiak milliói nézték

amazing race hungary
Vágólapra másolva!
Az Ázsia Expressz-ben láttunk már meredek szituációkat, nagy összeveszéseket, eltévedéseket, balesetet, amire persze más hasonló, utazós realitykben is akadt példa szerte a világon. Mutatunk pár videót a The Amazing Race című amerikai kiadásból és a nemzetközi verziókból, nézzen bele, külföldön hogyan zajlik egy hasonló műsor!
Vágólapra másolva!

Az Ázsia Expressz nem magyar találmány, nemzetközi formátum: külföldön is láthattunk már hasonló vetélkedőket, ahol a versenyzőknek útközben, több országon keresztül kellett helytállniuk, megoldaniuk különféle feladatokat.

Ahogyan az első beköltözős valóságshow-t, a The Real World-öt, úgy annak spin-offját, az első utazós realityt is az MTV-nek köszönhetjük, 1995-ben ott indult el a Road Rules. Itt egy lejátszólistában megnézheti a komplett első évadot:

Mint látható, kezdetben ez is csak az összeköltözős műsorok egy variánsa volt, hisz az volt a lényeg, hogy a szereplők egy közös lakókocsival járják az utat, a próbatételeket csak mintegy mellékesen kellett teljesíteniük. Csakhogy miután bejárták így az Egyesült Államokat, a harmadik évadra már Európában kalandoztak – ami valahol vicces, hisz az első évadban még pont egy európai körút volt a fődíj.

A Road Rules harmadik szezonja:

A műsorból végül tizennégy évad készült, de az indiaiaknak is igen megtetszett, az MTV ottani tagozata idén már a tizenötödik szezont adta le a helyi Road Rules-ból, a Roadies-ból. Ez így kezdődött annak idején:

Jött az Amazing Race, azóta is tart

Habár később indult, a Road Rules-nál jóval ismertebb a The Amazing Race (Versenyfutás a világ körül) című sorozat, amely az Egyesült Államokban olyan jól megy, hogy idén októberben már a 30. évadját forgatták le, egyébként pedig 2003 és 2009 között minden évben megkapta a legjobb realitynek járó Emmy-díjat.

A 30. szezon versenyzői ekkora tömeget vonzottak a New York-i Washington Square Parkban:

Itt a versenyzők nemcsak autóval, de repülővel, hajóval, villamossal, metróval, hőlégballonnal – gyakorlatilag az összes elképzelhető járművel –, illetve gyalog is közlekedhetnek, attól függően, hogy miként tudják elérni leghamarabb a következő állomáshelyet.

A párban induló szereplők itt is több országot megjárnak a verseny során, általában olyan feladatokat kapnak útközben, amik az adott hely kultúrájához kapcsolódnak – vagyis van a műsornak némi ismeretterjesztő funkciója is.

Az első évad első epizódja:

A produkció a világ szinte összes táján forgott már, Magyarországon is járt, itthon épp egy Trabanttal kellett eljutniuk az egri várig a versenyzőknek:

A műsorban nem egy olyan helyet is bemutattak, amely iránt aztán jócskán megnőtt a turisták érdeklődése: az új-zélandi Okere Falls környékét például egy időre le is kellett zárni, mivel a megnövekedett forgalmat már nem lehetett biztonságosan kezelni.

Nem mindig tesz jót a pároknak a közös utazás

A magyar-ázsiai verzióban Megyeri Csilla és Molnár Zsolt ordibálnak egymással néha, összekap párszor Kulcsár Edina és párja, de a közös versenyzés, a stresszes utazás az amerikai versenyzők közül sem tett mindenkinek jót, akadt olyan pár is, amelynek tagjai a műsor után egyből szakítottak.

Az ötödik évadban feltűnt Alisont például annyira felidegesítette a vőlegénye, Donny, hogy az utolsó állomáson már nem is volt hajlandó együtt szerepelni vele, a készítőknek úgy kellett egy korábbi felvételt feltüntetniük, mintha az akkor készült volna.

Alison és Donny, alattuk a felirat: "Istenem, megölsz!" Forrás: CBS

Előfordult olyan is, hogy egy párt csupán a szerkesztők hoztak össze. A tizedik évadban látott Sarah és Peter úgy mutatkozott be a képernyőn, mint egy friss pár, akiknek a műsor során szintén megromlott a kapcsolatuk – a nő csak évekkel később ismerte be, hogy valójában még csak nem is randiztak soha, a készítők találták ki az egész sztorit.

A Viasat3 is próbálkozott

A 2016-ban látott, egész jól sikerült Flúgos futam-ra láthatóan erősen hatással volt a The Amazing Race. Egy időben tudomásunk szerint az AXN hazai részlege kacérkodott a gondolattal, hogy készít ebből egyet, kelet-közép-európai országokkal és onnan érkezett párokkal. Kockázatos is lett volna, mert tegyük fel, hogy az első adásban rögtön kiesett volna a szlovák vagy lengyel pár, akkor Szlovákiában vagy Lengyelországban drámaian zuhant volna az érdeklődés a műsor iránt.

Flúgos futam Forrás: Viasat3

Négy országon, tíz adáson át ment a Flúgos futam, amelyben azonban nemcsak kocsikáztak a párosok, hanem ügyességet, erőt, logikát igénylő feladatokat oldottak meg, persze időre. Látszólag egyszerűek voltak a szabályok: aki mobil és GPS nélkül, csak térképpel beér rendben a szállásra, az marad, az utolsónak felbukkanó kettős pedig kiesett.

Flúgos futam Forrás: Viasat3

Rögvest az első adásban olyan fizikai próbatételnek voltak kitéve, amelyen az ország fele elhasalt volna – de itt meg kellett szenvedni a milliókért. Egy nő kivételével mindenkinek sikerült, volt is dráma rendesen. A műsor nem hozott különösebben jó nézettséget, de ez nem a castingon múlt, remek karaktereket válogattak össze.

Lapozzon a további videókért, sztorikért, több helyi reality-változatból mutatunk ízelítőt!