Otthagyják a készítői az egyik legmenőbb sorozatot

American Gods
Vágólapra másolva!
Az American Gods két alkotója, Bryan Fuller és Michael Green otthagyja a sorozatot, miután a produkciós céggel nem tudtak megegyezni a költségvetésen.
Vágólapra másolva!

A második évad előtt kiszállt az American Gods-ból Bryan Fuller és Michael Green, egyelőre nem tudni, ki fogja készíteni a sorozat következő etapját.

Ian McShane az American Gods egyik promóképén Forrás: Starz

A két alkotó a Variety szerint összekülönbözött a költségvetésen a FreeMantle Media nevű produkciós céggel, ez az oka a távozásuknak. Az American Gods eddig is körülbelül 10 millió dollárba került epizódonként, Fullerék ezt akarták volna még feljebb tornázni a második évadra.

Fuller egyébként alig egy éve hagyta ott a Star Trek: Discovery-t, hogy minden energiáját az American Gods-ra összpontosíthassa, most Spielberg egykori sorozatának, az Amazing Stories-nak a feltámasztásán ügyködik az Apple-nél – miközben Green a szuperhősös Raising Dion-t készíti a Netflixnek.

Bryan Fuller és Michael Green Forrás: AFP/2017 Getty Images/Phillip Faraone

Mivel az American Gods Neil Gaiman írásán, az Amerikai istenek-en alapul, felmerült, hogy maga Gaiman veszi át a showrunneri teendőket, ő azonban ezt határozottan tagadta a Twitteren. Mint írta, épp a Good Omens című szériát felügyeli az Egyesült Királyságban, aztán visszatér a regényeihez, az írásnak szenteli minden idejét: