Visszatér a TV2 két kedvelt vetélkedője

Stohl András és Stohl Luca Az 50 milliós játszmában
Vágólapra másolva!
December 19-től Az 50 milliós játszma és a Vigyázat, gyerekkel vagyok! is új epizódokkal folytatódik a TV2-n.
Vágólapra másolva!

Új részekkel tér vissza a TV2 képernyőjére Majka vetélkedője, Az 50 milliós játszma és Ördög Nóra beszélgetős műsora, a Vigyázat, gyerekkel vagyok!.

Az 50 milliós játszmá-ban az ünnepi időszak alatt – jótékony célokért – sztárok is játszanak, Stohl András a lányával, Lucával teszi próbára a tudását, a Korhatáros szerelem és a Séfek séfe sztárjai, Kovács Patrícia és Dobó Kata, illetve Vomberg Frigyes és Krausz Gábor ezúttal is együtt szerepelnek, Tóth Verát pedig a Kasszás Erzsiként ismert Balázs Andreával rakták össze a készítők.

Stohl András és Stohl Luca Az 50 milliós játszmában Forrás: TV2

Szintén december 19-én, a vetélkedő után ismét jelentkezik a Vigyázat, gyerekkel vagyok! is, amelyben Ganxsta Zolee, Erdei Zsolt, Novodomszky Éva és Szécsi Zoltán mutatják be a gyerekeiket. A karácsonyi adásban a Sofia című főcímdalt éneklő Alvaro Soler hatvan kisdiákkal együtt a stúdióban lép fel, Ördög Nóra pedig vendégként szerepel kislányával, Micivel – erre az alkalomra Majka veszi át tőle a műsort.