Verekedett, öngyilkos akart lenni

VV Zsuzsi nem töltött hosszú időt a Való Világban, A lányt hazazavarták a villából, miután hisztérikus kirohanás közepette megdobálta egyik játékostársát. A negyedik szériában feltűnt explaymate ezt követően sem vált a konfliktuskezelések királynőjévé. Néhány hónappal később egy újságírót cibált meg, mert a lapban azzal a címmel jelent meg róla cikk, hogy a testéből él. VV Zsuzsi szerint ez nem felelt meg a valóságnak, mert azt sugallta, hogy prosti, de ő erotikus showműsorokban utazott.

Az egykori celeb később öngyilkosságot kísérelt meg,ám az életét sikerült megmenteni. Zsuzsi legutóbb akkor nyilatkozott a Borsnak, amikor megszületett első kislánya, de még aznap elvesztette az édesanyját. A nő azt mondta, hogy visszatalált Istenhez, ez segített neki abban, hogy hátat fordítson korábbi züllött életének, a drogoknak és az éjszakázásnak.

VV ZsuzsiForrás: rtlklub.sajtoklub.tv

VV Lorenzo, Gerzsényi László

Az ő története igen fájó: nem lépett rossz útra, nem a törvénnyel gyűlt meg a baja, de meghalt 2012-ben. Ő volt az első Való Világ-szereplő a VV1-ben, és egyben a hazai reality-k első halottja.

Forrás: Origo

Lorenzo később megházasodott, 2010-ben egy kisfia, majd egy lánya született. Nyitott egy quadpályát és egy motorosboltot, családjával békésen Délegyházán élt. 2012-ben motorbalesetet szenvedett (vétlen volt az ügyben), kórházba szállították, de nem élte túl. Itt írtunk róla korábban.